„Mi, magyarok, pedig egyértelművé tettük, hogy nem akarjuk folytatni a szocialista kísérletet, a pártállamot. Nem titkos alkuknak, hanem a nép egyértelmű fellépésének köszönhettük azt a sikert, amelyre századok óta vártunk. Először is százezres tüntetésekkel üzentek az emberek az utcán: nem félünk, szabadságot akarunk! Másrészt több, mint 300 ezren személyesen, közel 2 milliónyian pedig a TV-n keresztül vettek részt Nagy Imréék újratemetésén, ahol világossá vált generációk számára, hogy a Kádár rendszer vérben és bűnben fogant. Harmadrészt a magyar polgárok többsége voksolt a »négy igenes« népszavazáson, amely megnyitotta az utat a teljes rendszerváltás számára. Negyedrészt pedig a három évtizeddel ezelőtti, több, mint 65%-os részvétellel megtartott választás végül lezárt minden kérdést a hatalmi erőviszonyokkal kapcsolatban. A Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt az első, szabadon választott kormányunk hátországát adták. A két liberális párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz, illetve a Magyar Szocialista Párt az első országgyűlés ellenzéki oldalaként kezdték meg a munkájukat.
A sikerhez kellett az is, hogy mind az ellenzéki oldalon, mind a reformkommunisták között színvonalas elittel rendelkezett az ország. Az időszak több tucatnyi jelentős talentummal rendelkező vezetői közül négy kiemelkedő államférfi (hja, szegény Momentum…), a közjogi méltóságok adtak elsősorban arcot ennek az esztendőnek. A nemzeti- liberális miniszterelnök, Antall József, a liberális-szocialista, ex kisgazda köztársasági elnök, Göncz Árpád, a szintén nemzeti – liberális parlamenti elnök, Szabad György és a környezetvédő nemzeti – liberális alkotmánybírósági elnök, Sólyom László. Antall Józsefet sokat támadtuk, kritizáltuk – utólag azt gondolom, sokszor indokolatlanul, nem kellően átgondolva. Göncz Árpádot az utóbbi évtizedben támadja a hazai jobboldal sokszor indokolatlanul, nem kellően átgondolva.
A rendszerváltás elhozta végre mindazt, amire évszázadok óta elődeink vágytak, amiért életüket adták: a szabadságot, a nemzeti függetlenséget. 1848-49-ben elbuktunk. 1867-ben sikert értünk el, igaz korlátok között. 1918-19-ben majdnem megsemmisültünk. 1945-ben cseberből vederbe kerültünk. 1956-ban megint elbuktunk. 1989-90-ben végre győztünk, újra Európa részévé válhattunk. Merjünk végre örülni és adjuk meg a tiszteletet annak a sikernek, amit évszázadok óta először értünk el!”