Kabaréba illő Karácsony Gergely szerencsétlenkedése az M3-as metróval

2023. március 20. 19:25

Tipikus baloldali példa: elképesztő pénzeket költöttek valamire, ami továbbra sem használható rendesen.

2023. március 20. 19:25
null
Fidesz Budapest
Facebook

„Hiába ígérte korábban többször is a baloldali főpolgármester, hogy márciusban a teljes vonalon átadják a felújított metróvonalat, Karácsony Gergelynek ezt mégsem sikerült megvalósítania: a Nagyvárad téren és a Lehel téren továbbra sem állnak meg a szerelvények. Állítólag még két hónapot várni kell, hogy befejezzék a felújításukat.

A légkondicionáló berendezések felszerelése pedig tervben sincs, pedig a baloldali főpolgármester még a kampánya idején szaunának használta a metrót és hőmérővel közlekedett rajta.

Karácsony Gergely mégis folyamatosan büszkélkedik vele, hogy készen van. Pedig az sem sikerült neki, hogy időben befejezze azt, amit elődje megterveztetett és elkezdett. A szerencsétlenkedése miatt azonban az M3 metró felújítása is csak drágább lett, pedig a költségek 90%-át az Európai Unió és a magyar kormány fizette.

Tipikus baloldali példa: elképesztő pénzeket költöttek valamire, ami továbbra sem használható rendesen...”

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. március 21. 05:08
Létezik még fidesz Budapest?! :)
balbako_
2023. március 21. 04:33
Szar munka.
Cassi
2023. március 21. 00:31
Még szerencse, hogy ezzel szemben Paks 2 időben elkészült az eredeti áron és már termeli is az áramot.
Hangillat
2023. március 21. 00:24
A lég-nem-kondicionáló mester polgár fő: zöldkondicionál, ami részben sárgacsíkkondicionálás. Gyakorlatias, jól szervezett napi káoszteremtés sugár -csurran-cseppen. A feneketlen bölcsességű és erszényű bagoly 'leszari' huhogány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!