A BKK esete az M3-mas metróval: még át sincs adva, de már tudják, mikor kell majd ismét felújítani

2023. március 19. 08:48

A BKV-t szerint az M3 metróvonal-infrastruktúra rekonstrukciójához szükséges 5,5 év, azaz a 66 hónap időtartam reális, műszakilag alátámasztott és indokolt.

2023. március 19. 08:48
null

Már csak négyet kell aludni, hogy március 20-tól, hétfő délutántól újra teljes vonalon járjon az M3-as metró – a szerelvények a Nagyvárad téren és a Lehel téren még megállás nélkül áthaladnak a felújítási munkák májusi befejezéséig – számolt be a BKK a Facebookon.

Az ügyben a Világgazdaság megkereste a BKV-t, akik a lapak elmondták, hogy az M3 metróvonal-infrastruktúra

rekonstrukciójához szükséges 5,5 év, azaz a 66 hónap időtartam reális, műszakilag alátámasztott és indokolt.

A portál arról érdeklődött a fővárosi közlekedési cégnél, miként kommentálja, hogy a 3-as metró vonalának a 2017. november 6-án indult felújítása csak 2023. március 20-án jutott el arra a készültségi szintre, hogy ismét közlekedhetnek a szerelvények a vonal teljes hosszán. A cikkből kiderült, hogy a 20 állomás mindegyike  2023 májusában nyílik meg. Ezzel a projekt hossza a 66 hónapot is eléri majd.

***

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luigiii
2023. március 19. 16:08
M3-mas? Ez milyen nyelven van? :D "BKV-t szerint" És ez csak az első bekezdés. Na olvassuk tovább...
Takarító
2023. március 19. 12:22
BKK? Az bizony igen érdekes formáció. Szinte egyedüli olyan cég aminek időnként 7 vezérigazgatója is akad egyszerre és egyidejűleg. Mondjam tovább, vagy már értitek?
SRVH
2023. március 19. 10:29
Azt hittem, hogy a bréking után nincs hova süllyedni, erre itt az M3-mas!!!
Micó
2023. március 19. 10:05
Az elektronyos áramot meg nyugatról kellene hozni bele, zsákokban. Úgy lenne demokratikus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!