Holttestet találtak az M3-as autópályán, egy felüljáróról ugrott a mélybe
A rendőrség közleményt adott ki.
A rendőrség közleményt adott ki.
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Hort térségében egy kamion átszakította a szalagkorlátot.
Az Opel vezetéstől eltiltott sofőrjét és női utasát a XV. Kerületi Rendőrkapitányságon állították elő.
A tűzoltókat és a mentőket is riasztották az esethez.
A vétkes sérülések nélkül megúszta.
A Metróért Egyesület arra hívta fel a figyelmet, hogy a vonatok egyenesen fűtenek.
Szerencsére nem történt tragédia.
Az M3-as autópályán, a főváros közelében, a 10-es és a 14-es km között aszfaltoznak. A Vásárosnamény felé haladók a belső sávon illetve az ellenkező oldal belső sávján haladhatnak.
A LMP politikusa szerint „a budapestiek megérdemlik, hogy tisztán lássanak az ügyben”.
Egy tucat autó csúszott egymásba az autópályán.
Idén gyakorlatilag befejezi hároméves felújítási programját az MKIF.
Mindez az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán történt.
Az autós egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt vészfékezett, és a csúszós úton elvesztette uralmát járműve felett.
A sofőr elvesztette uralmát a jármű felett.
Összevissza ment a sofőr, bele is ütközött egy kamionba.
A közlekedési vállalat szerint az utasok közlekedési kultúrája okozza a problémákat.