„Az Orbán-kormány már évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy az egészségügy nem fontos. Egy normális helyzetben el lehet vitatkozni arról, hogy indokolt-e a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében. Amellett is lehet érvelni, hogy az etikai eljárások jobb helyen vannak egy tudományos tanácsnál, mint a kamaránál.
Csakhogy Magyarországon ma nem egészségügyi reform zajlik – egyébként sajnos, mert ha valami, akkor a reform ráférne a magyar egészségügyre – hanem bosszúpolitizálás. A Magyar Orvosi Kamara hangosan, a politikával nem hivatászszerűen foglalkozó emberek számára is hallhatóan hívta fel a figyelmet az egészségügy tarthatatlan állapotára, ezért a Fidesz-kormány most megbüntette őket, és törvénymódosítással elvette a kamara fontos jogköreit.
Semmilyen szakmai megfontolás nincs emögött, csak a hatalmi harc. Pedig egészségügyi politikát már csak azért sem ártana szakmai vízió alapján csinálni, mert az egészségpolitika közvetlen hatással van az emberéletekre. És a Fidesz-kormány évek óta úgy döntött, hogy az egészségügy nem fontos.
2017-ban egy kormányszerv, az ÁEEK közölt jelentést arról, hogy 2013 és 2015 között 32 ezer magyar ember halt meg azért, mert az egészségügyi ellátás nem volt megfelelő Magyarországon. Ennyien laknak Gödöllőn vagy Salgótarjánban. Legkésőbb ekkor, a saját jelentését olvasva kapcsolhatott volna a kormány, hogy valamit kezdeni kellene az egészségüggyel, akár a Mészáros-Tiborcz-Orbán család által megnyert túlárazott közbeszerzések kárára is.
Nem tették, nem ez volt a prioritás. Azóta az OECD szerint évente nagyjából 15 ezer magyar ember halt meg úgy, hogy a betegsége kezelhető lett volna. Az orvosi kamara erre a problémára hívta fel a figyelmet a maga eszközeivel. Nekik ez a dolguk.
A kormánynak meg az lenne, hogy helyrehozza az egészségügyet. Ahelyett, hogy betapasztja azok száját, akik kimondják az igazságot.”
Nyitókép: Cseh Katalin/Facebook