Szlovákia is jobb külügyminisztert érdemel

2023. február 22. 22:49

Rastislav Káčer lényege pedig a provokáció, bajkeverés, a hazudozás és mint kiderült a közönséges trágárkodás.

2023. február 22. 22:49
null
Zsigmond Barna Pál
Facebook

„Az ügyvezető szlovák külügyminiszter újra hozta a formáját. Madách Imre örökérvényű szavait aposztrofálva, csak azt adta, mi a lényege.

Rastislav Káčer lényege pedig a provokáció, bajkeverés, a hazudozás és mint kiderült a közönséges trágárkodás.

Olyan kifejezést használt az orosz-ukrán háború kapcsán vele nem egy véleményen lévőkre, ami egy fronton lévő bakától talán még elfogadható, de egy hivatalban lévő külügyminisztertől semmiképpen sem.

Főleg azért nem, mert egy NATO és EU szövetséges szomszédos ország vezetőiről beszél a diplomáciában elfogadhatatlan stílusban.

Az már csak hab a tortán, hogy a hazai baloldali médiumok, amelyek máskor olyan érzékenyek a legapróbb nyelvbotlásra, elszólásra is, most úgy tálalják Káčer alpáriságát, mint valamiféle hőstettet, mert jól beolvasott Orbán Viktornak.

Úgy tűnik megtalálta zsák a foltját. Addig is az a véleményünk, hogy a mostani kiélezett nemzetközi helyzetben mindennél fontosabb a józanság, a szó szoros és átvitt értelmében is.

Szlovákia is jobb külügyminisztert érdemel.”

***

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ozdiszatir
2023. március 30. 06:44
Az a baj, hogy telibeszarják a fideszes szátokat, amikor már megint azzal jöttök, hogy "Mimagyarok" jobban tudjuk hogy mi a jó másnak! Sajnos a sok évszázados elnyomása a velünk élő nemzetiségeknek, ami az alaptalan magyart kivagyiságnak köszönhető, pontosan olyan bizalmatlanok, mint Trianon után, ahol azért akartak még a megállapított határokon is túl terjeszkedni, hogy ütközözona legyen köztünk. Tudták, hogy a sarokba szorította magyar patkány vissza akar majd támadni. Meg is tette....kárpátaljáról egész a Don-kanyarig jutott...:D Hiába a nacionalista felsöbbrendüségetek, leszarnak, leköpdösnek benneteket a szövetségeseitek akiket ELÁRULTATOK! Az árulónak az írmagját is ki fogják írtani!....hazaáruló férgek vagytok!
masikhozzaszolo
2023. február 23. 10:41
Mintha lett volna már ilyen. A balti állam ócsárolt minket, a Grippenjeink meg védték a légterét. Most Szlovákia Ukrajnának adja a repülőit, mi meg majd védjük a légterét. És ugyanez már megvolt Szlovéniában is. Jól vannak azok a rakéták rögzítve a Grippenen, nem esik le egyse?
KZsani
2023. február 23. 09:01
Saját megát járatja le ilyen megnyilvánulásokkal.
Lajoss
2023. február 23. 08:24
Hát még Magyarország!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!