Zendülés a Fideszben

2023. február 27. 17:28

Akárhogy is: a zúgolódó képviselők mindenesetre nagy hatással voltak Orbán Viktorra.

2023. február 27. 17:28
null
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Nem árulhatja el Gulyás Gergely, hogy kik azok a bátor fideszes képviselők, akik a kihelyezett frakcióülésen (Balatonfüred) szembeszálltak a miniszterelnökkel – e helyütt a Fidesz elnökével – és opponálni merték a svéd-finn NATO-tagság ratifikálását. A kancelláriaminiszter mindezt még a szombaton, a rendkívüli kormányinfón közölte a színjáték résztvevőivel, hozzátéve, azért nem mondhat neveket, mert zárt ülés volt. (Ami itt azt jelenti, hogy kizárták a megbeszélésről a vendégeket, így például Bayer Zsoltot is, meg mindazokat, akik ott lehetnek az akol melegében…)

Akárhogy is: a zúgolódó képviselők mindenesetre nagy hatással voltak Orbán Viktorra, aki a pénteki rádiós megszólalásában már mély megértéssel fogadta az ellenállást, olyannyira, hogy a ratifikációt is újra eltolták; immár március második fele a jelzett időpont. De előtte még kormánypárti honatyák útnak indulnak a két érintett országba, hogy tájékozódjanak. Hogy miről is kellene tájékozódniuk, az nem derül ki pontosan, mi az, amit nem tudnak a jeles politikusok, és mi az, van-egyáltalán bármi, ami megnyugtatná őket. Nagyjából háromnegyed éve halogatják az ügyet lezáró szavazást, olyannyira nyújtva, hogy Magyarország lett az utolsó – Törökország mellett -, amely nem volt hajlandó végleges döntést hozni.”

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2023. március 12. 15:37
Párbeszéd a frakció és a pártelnök miniszterelnök között.
critical man
2023. február 28. 19:58
Petya! Ha elmaradnak az állami hirdetések, mehetsz vissza bérbe szopni a Rudas Fürdőbe.
Csatari59
2023. február 28. 19:54
Én azon törném a helyedben a fejem,hogy 10000 előfizető megfinanszírozza-e az 1000000_ft-os nyugdíjadat!
Reszelő Aladár
2023. február 28. 17:27
Peti ha akarod, megérted az üzenetet. Alá fogjuk írni, amint a jogallmi-demokratkus eljárásrenden végigmegy a dolog, az érintettek részéről pedig a meggyőzés semmilyen pozitív formájával nem találkoztunk még. Ha nekünk a saját pénzünkért szupermérföldköveket kell kerülgetni, akkor az ő csatlakozásuk háború idején egy katonai szervezethez ne legyen már pusztán formalitás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!