Van határa Ukrajnának és van határa a pofátlanságnak is

„Itt van ez a szegény Vereckei-hágó. Honfoglalás, gyönyörű táj, vibráló múlt, kézzelfogható örökség, gyökerek. Ma a hágót emlékmű díszíti, lévén az egy meghatározó pontja magyarságunknak; a Kárpátok ölén való letelepedésünknek kapujáról van szó.

Matl Péter szobrászmester, a honfoglalási emlékmű megalkotója emlékeztetett arra, miután öt évvel ezelőtt (is már) ukrán nacionalisták rongálták meg azt, hogy ő ezt a testvériség és a szeretet jegyében tervezte. Nincs is nagyon semmi a gránit tömbökön, csupán egy kereszt, ami magyarságunk keresztény hitéről vall.

És most mi történik?

Az ukránok kitalálták, hogy az egész emlélkmű egy birodalmi szimbólum, amit haladéktalanul el kell távolítani, most azonnal, de rögtön!

Szóval itt van ez a szegény Ukrajna is, akit egész Európa vért-verítéket, olajat, gázt, miegymást, de legfőképpen is önmagát nem kímélve eurómilliárdok intravénás befecskendezésével tart életben, hogy végképp ne szűnjön már meg egyik napról a másikra az összes alapvető életfeltétel országos szinten. (Az ilyen-olyan vezetés ellenére, mégiscsak egy tetemes mennyiségű tök ártatlan civil is lakik arrafelé.)

Erre hogy, hogy nem, miközben az oroszok példás szorgalommal robbantják le a fél országukat a térképről, némely hangos ukrán döntéshozónak jut ideje demagóg problémákkal kifesteni a falat, meg telekürtölni az étert, – »mi az, hogy magyar honfoglalás? Ukrán földön? Mit szórakoznak ezek? Ezek is le akarnak rohanni minket?« – hogy aztán a mi, EU-s pénzünkből (sajátjuk már aligha van), lebontsák azt az emlékművet, amit mi építettünk, saját pénzen, és amúgy egy idestova ezerkétszáz éves történetnek állít emléket – mert az ukrán föld. Hogyne.”

Nyitókép: Képernyőfotó

***

*** 

<