Vodafone-ügy: igen, vannak stratégiai ágazatok, amikben kell a hazai tulajdon

Ámulva figyelem a Vodafone-ügyet. Mármint azt, hogy ez egy ügy, egy politikai vitapont, amelynek ellenzői is vannak. Azt gondolná az ember, hogy miután gáztározó-, Mol-, gázszerződés- és államadósság-ügyben négyszer világosan legyőzte már a stratégiai gondolkodás a napról napra tűzoltást, ötödszörre

Őszintén remélem, hogy csak anyagi okból kérdés ez egyáltalán – mert a 660 milliárd forint sok pénz, és távolról nézve össze lehet téveszteni egy olyan összeggel, ami hiányzik a tanárok zsebéből, a vállalkozások energiaszámlájából vagy a kórházi ápolók bérrendezéséből.

Nagyon egyszerű oka van annak, hogy ez miért nem igaz: a Vodafone-t az állam nem zsebből, kápéba’ megveszi, hanem finanszírozza, a vásárlás mögött van egy kötvénykibocsátás, magyarul egy hitel. És értelmes ember, cég vagy állam hitelt befektetésre, profitot termelő vállalat megvásárlására hajlandó felvenni,

Leegyszerűsítve: ez a 660 milliárd a pénzpiacokon a Vodafone megvásárlására ott van, tanárbérre meg nem lenne ott – előbbit értelmes dolog hitelből finanszírozni (hiszen üzleti befektetés), utóbbit őrültség lenne (hiszen folyó költség, amely ezer áttételen keresztül térül meg, nem konkrétan, kiszámolhatóan).

Ezért ha az időzítés a kérdés – azaz hogy miért a gazdasági vérzivatar kellős közepén veszünk telekomcéget –, az a felszínen talán még érthető is. Nem kellene inkább a napi gondokat megoldani, és tejfölt venni a Vodafone helyett? Biztos most van itt a nagyívű stratégiák ideje?

A válasz egyértelmű: igen, most van itt.

Olyan körülményekre reagál, amiket most még nem látni pontosan előre.

Vagy tudta valaki, hogy a Mol többségi tulajdonának visszavásárlása teszi egyszer majd lehetővé, hogy spóroljunk az országnak bő egy éven keresztül fejenként százezreket a benzinárstoppal, majd a stop kényszerű kivezetése után is jórészt a Mol extraprofitjából fizessük a rezsicsökkentést?

Tudta valaki, hogy jön egyszer még olyan idő, amikor a korábban orbitálisan túlméretezettnek tűnő gáztározók minden egyes köbméterére szükség lesz? Tudta valaki, hogy jön egyszer még olyan idő, amikor gázbetárolási időszakban egyszerűen üres az európai tőzsde, és akinek nincs hosszú távú gázszerződése, az hoppon marad?

Tudta valaki, hogy a hitelek és az államadósság forintosítása micsoda könnyebbséget jelent majd a devizapiaci turbulenciák idején?

Dehogy tudta. Orbán Viktor és kormánya sem tudta ezeket előre. Csak azokkal ellentétben, akik minden rendelkezésre álló költségvetési pénzből inkább vettek volna még egy kiflit mindenkinek, ők előre felkészültek egy-két válságra – aztán néhány válság nem következett be, más válságok igen.

És tudják, mi a különbség azon válságok között, amelyek ma végiggyalogolnak rajtunk, meg azok között, amiket megúsztunk?

A mezőgazdasági és élelmiszeripari stratégiai gondolkodás hiánya vezetett oda, hogy ma sérülékeny, hatékonytalan élelmiszeriparral rendelkezik ez a sokkal több, mint tízmillió embert etetni képes ország, hogy olyan élelmiszer-inflációnk van, amit a forint és az ársapka mindenképpen súlyosbít, de semmiképpen nem magyaráz.

Milyen jó lett volna ez ügyben is stratégiailag gondolkodni, Lázár Jánosban korábban felébreszteni az agrárstratégát, és lépni egy olyat, mint anno a Mollal, a gáztározókkal, vagy most a Vodafone-nal. Nem sikerült. Isszuk is a levét.

A ma problémái a tegnap hiányzó stratégiájából erednek, s ez elmondható az oktatásról, a forintról, minden bajunkról egyszerre. Ha valamire van stratégia, az már fél egészség.

S hogy a telekommunikáció miért stratégiai ágazat? Hogy miért nem mindegy nekünk a Vodafone? Azért, mert pont olyan lesz egy évtizeden belül, mint ma az energia: high-tech iparként úgy kerül majd az amerikai-kínai szankciós világháború homlokterébe, hogy közben az ország napi működését is megalapozza.

Az internet, tévé és telefon látszólag köznapi, rég kitalált világát

ahogy az amerikai-kínai új hidegháború európai mellékhadszínteréről lassan áttérünk a főműsorszámra.

Létfontosságú, hogy a jövő szankciós rezsimjének kulcsiparában legalább egy cégünk legyen, amivel nem csinál majd azt egy külföldi hatalom, amit akar.

A mai válság összes kreatív, jó megoldása – a benzinárstop, a gázbeszerző portya, az inflációkövető állampapír – korábban megszerzett stratégiai erőforrásból táplálkozik, az összes rossz vagy visszaütő megoldást – mondjuk az élelmiszerárstopot – annak fájó hiánya teszi rosszá. Tessék túllátni a tányér szélén! A jövő válságára sincs jobb megoldás, mint megálmodni és előre megoldani. Erre való a stratégia.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba