Vessünk véget a korizmusnak!

„Az elmúlt évtizedekben a nyugati világban komoly előrelépés történt a szexizmus, a rasszizmus és a homofóbia elleni küzdelemben, és ez hatást gyakorolt a jogi környezetre, az oktatásra, valamint arra is, hogy társadalmilag miként gondolkodunk, érzünk és cselekszünk a marginalizált csoportok tagjaival kapcsolatban. A diszkriminációnak azonban maradt egy mai napig elfogadott formája, a korizmus – angolul ageism –, vagyis az életkorra vonatkozó előítéletes gondolkodás és viselkedés. Az elfogadás pusztán informális: az életkor mint védett tulajdonság miatt elszenvedett kedvezőtlen bánásmód a 2003. évi CXXV. törvény alapján hátrányos megkülönböztetésnek számít, áldozatainak így lehetőségük van az Alapvető Jogok Biztosához fordulni. De a korizmus észrevétlenül is konkrét károkat okoz valamennyiünknek, így ideje lenne végre leszámolni vele.

Az idősekkel szembeni korizmus szisztematikusan jelen van az egész társadalomban: még a magasabb társadalmi osztályokban és kulturális közegekben is szembetűnő. (...)

Természetesen a korizmus esetén sem tekinthetünk el az interszekcionális perspektívák vizsgálatától: az öregedéssel kapcsolatos előítéleteknek a nők jobban kitettek, mint a férfiak. A munkahelyen a fiatalabb nőkről feltételezik, hogy hamarosan szülési szabadságra mennek, ami már előzetesen hátráltatja a karrierútjukat, az idősebb nők pedig kevésbé érzik magukat láthatónak, és így kevésbé becsülik meg őket, mint a nyugaton uralkodó ideálnak (vékony, fehér, fiatal) megfelelő kollégáikat. (A korizmus a nők esetében gyakran csúszik össze a kinézettel kapcsolatos előítéletes gondolkodással – angolul lookism – is.)

Mindez egyúttal arra is rávilágít, hogy miért felesleges amiatt aggódnunk, hogy a korizmusra való figyelemfelhívás eltereli a figyelmet olyan égető problémák elől, mint a rasszizmus, a szexizmus, az able-izmus (testi vagy szellemi fogyatékossággal élők hátrányos megkülönböztetése) vagy a homofóbia. Illuzórikus az a gondolat, hogy a szisztematikus hátrányokat szenvedő csoportok között választanunk kellene, mert nem segíthetünk mindenkin, hiszen nem izolált halmazokról van szó; azzal pedig, ha foglalkozunk a korizmussal, mélyebben megérthetjük az egymással összefonódó problémákat.

A sértő korista előítéletek sajnálatos módon önbeteljesítő jóslatként is működnek: hatnak gondolkodásunkra és érzéseinkre, megágyazva a sztereotípia-fenyegetettségnek, azaz a kívülről érkező előítéletek internalizálásának. Aki nem vásárol meg egy neki tetsző új ruhát, mert az »nem illik a korához«, vagy hasonló indokból csináltat konzervatívabb frizurát a fodrásznál, esetleg nem olvas el egy »gyerekesnek« ítélt könyvet, vagy nem megy el egy könnyűzenei fesztiválra, mert már »kinőtt ebből« – vagy ha mégis elmegy, akkor szégyelli –, a sztereotípia-fenyegetettség áldozatává válik. Egy olyan társadalom, ami az öregek számára mindössze a komor és magányos elvonulás lehetőségét tudja felkínálni, arra predesztinálja idősebb tagjait, hogy önként vegyék fel passzív szerepüket. A korizmus potenciálisan valamennyiünket börtönbe zár, amennyiben a társadalmunkban burjánzanak az »adott korhoz illő«, ám morálisan semleges viselkedésformák, amelyeknek elvárás megfelelni.”

A Qubiton megjelent cikk szerzője az ELTE BTK Filozófia Intézetének doktorandusza és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudományos segédmunkatársa. A Qubit cikke az MTA Lendület Értékek és Tudomány kutatócsoport támogatásával készült.

Nyitófotó: Mandiner archív