Nincs az a fasiszta disztópia, amely túltenne a magyar valóságon

„A szankciók elleni »konzultáció« is olyan volt, mint amikor Virág elvtárs táskájában volt a tárgyalás előtt az ítélet. Nincs az a fasiszta disztópia, amely túltenne a magyar valóságon. Orbán diktatúrája a legprimitívebb csalások, manipulációk és hazugságok sorozata, maga az abszurditás. Ehhez képest a Kádár-rendszer virágzó és intelligens demokrácia volt, amelyben komolyan vették az embereket és nem néztek mindenkit hülyének. A Tanú című film semmi Orbán rendszeréhez, Bástya elvtárs egy felvilágosult demokrata Orbánhoz képest. Európa közepén működtetnek egy agyalágyult rendszert, amelynek groteszk működését legjobban a szankciók elleni “konzultáció” szemlélteti.

Ez az Orbán-rezsim egyik állatorvosi lova, de így működik minden. Érdemes ennek logikáját követni, s ha valaki azt mondja, hogy akik ezt működtetik, nem súlyos elmebetegek, annak mentségére azt kell felhoznia, hogy akkor gátlástalan gazemberek. A hatósági áras csirkefarhát idején, amikor a benzin hatósági ára miatt már tankolni sem lehetett, s amikor a tanárok már egy éve tüntetnek a fizetésük tarthatatlan állapota miatt, miközben a rezsiárak az egekbe nőttek, az infláció rekorder Európában, 3 milliárdért indítottak egy »nemzeti konzultáció« az uniós szankciók ellen.

Ebben az árban nincs benne a marketing, a reklám és a propaganda költsége, az legalább még egy milliárd lehetett, ha nem több. Az akció egyetlen logikus része az, ha ennek a pénznek egy részét a szokásukhoz híven ellopták (baráti stróman zsebekbe juttatták). Az Orbán-rezsimben az adófizetők és a közvagyon ipari méretekben zajló ellopása az egyetlen következetes, kiszámítható és logikus történés, aminek legalább az ő szempontjukból van valami racionális értelme.

Arról nem is kell szót ejteni, hogy a »nemzeti konzultáció« nevű propagandaakció a jellegénél fogva soha nem az, aminek hivatalosan lennie kellene. Nem az emberek véleményére kíváncsiak, nem a döntéseikhez akarnak bármit is figyelembe venni, s nem is a demokrácia és a népakarat kinyilvánításának módja, hanem a diktátor által egyszemélyben eldöntött kérdésekhez csinálnak utólag valamiféle legitimációt, méghozzá úgy, hogy kérdések helyett propagandakampányt és agymosást folytatnak, az álkérdésekre pedig nem lehet másképp válaszolni, csak az elvárt eredmény szerint.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd