Az Oroszország elleni szankciók Sullivan érvelése szerint „megmutatták, hogy a technológiai exportkorlátozás több lehet preventív eszköznél”. Lehet „új stratégiai erőforrás is az amerikai és szövetségesi eszköztárban.” Mindeközben az USA növeli a befektetéseket a félvezetők és a hozzájuk kapcsolódó hardver hazai gyártásába.
Az első hidegháború tapasztalata alátámasztja, hogy ezek a módszerek működhetnek. Részben az exportkorlátozások miatt nem tudott a szovjet gazdaság lépést tartani az USA-val az információs technológiában. A kérdés az, hogy ez a megközelítés működhet-e Kína ellen, amely annyira a világ műhelye, amennyire Amerika a 20. században az volt, messze szélesebb és mélyebb ipari gazdasággal, mint a Szovjetuniónak valaha is volt.
Liu Ce-hszin A háromtest-probléma című tudományos-fantasztikus regényének olvasói emlékezhetnek arra, hogy a Trisolaris bolygóról származó űrlények intergalaktikus megfigyelést alkalmaznak annak érdekében, hogy feltartsák a Föld technológiai fejlődését, míg az inváziós haderejük átszeli a mély űrt. Valóban Kína fejlődésének megállítása lehet a módja annak, hogy az USA felülkerekedjen a második hidegháborúban?
Igaz, hogy a kereskedelmi minisztérium legutóbbi korlátozásai – melyek a fejlett grafikai számítóegységek Kínába szállítását, az amerikai chipek és szaktudás kínai szuperszámítógépekben való használatát, illetve a chipgyártási technológia Kínába irányuló exportját érintik – jelentős problémákat okoznak Pekingnek. Gyakorlatilag elvágják a Népköztárssaágot a legfejlettebb félvezető-chipek mindegyikétől, beleértve a Tajvanban és Koreában gyártottakat, valamint minden olyan chipipari szakembertől, akik „amerikai személyek”, ideértve a zöldkártyával rendelkezőket és az állampolgárokat is.
Az is igaz, hogy Hszi Csin-ping kínai elnöknek nem állnak rendelkezésére gyors megoldások. Kína gyártási kapacitásának többsége fejletlen technológiájú csatlakozókból áll (16 nanométernél gyengébbekből). Nem tud egyik napról a másikra rajzolni egy szárazföldi klónt a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co.-ból, amely chipjeinek kifinomultságában világverő. Ahogy azt sem várhatja Hszi, hogy a TSMC a szokásos ügymenetet folytatná, amenniyben Kína sikeresen rohanná le Tajvant. A cég chipgyárai szinte bizonyosan megsemmisülnének egy háború folyamán. És ha túlélnének is, nem működhetnének a TSMC személyzete nélkül, akik elmenekülhetnek, és az USA-ból, Japánból és Európából származó felszerelés nélkül, amely nem lenne többé elérhető.
Kínának azonban további kártyái is vannak.
Domináns azon ásványok feldolgozásában, amelyek létfontosságúak a modern gazdaság számára, idértve a rezet, a nikkelt, a kobaltot és a lítiumot. Kína ellenőrzi a ritkaföldfém-gyártás 70 százalékát úgy a kitermelést, mint a feldolgozást tekintve. Ez 17 olyan ásványi anyag, amelyek az okostelefonokhoz, elektromos járművekhez, napelempanelekhez és félvezetőkhöz hasonló eszközök gyártásához használatosak. Amerikába irányuló exportjuk embargója ugyan nem lenne halálos csapás, de az USA-t és szövetségeseit arra kényszerítené, hogy sietve találjanak más forrásokat.
A fenntarthatatlan adósságpályát gyakran gondolják Amerika Achilles-sarkának. A kongresszus költségvetési irodája szerint a következő évtized valamely pontján a szövetségi hitelállomány kamatkiadásai valószínűleg felülmúlják majd a védelmi költségvetést. Mindeközben nem nyilvánvaló első látásra, hogy ki fogja megvenni az évről évre kiadott új államkötvényeket, ha közben a Fed mennyiségi szigorítást hajt végre.
Adhat ez Kína számára lehetőséget arra, hogy pénzügyi nyomást helyezzen az USA-ra?
Júliusban 970 milliárd dollárnyi államkötvényt birtokolt, ezáltal Amerika második legnagyobb külföldi hitelezője.
Mint azt gyakran megjegyzik, ha Kína úgy döntene, hogy eldobja államkötvényeit, az felvinné az amerikai kötvényhozamokat és lehúzná a dollárt, bár ezzel magának is fájdalmat okozna.
A nagyobb amerikai sérülékenység ugyanakkor inkább az erőforrások világában rejlik, mintsem a pénzügyekben. Az USA régóta nem termelő gazdaság már. Ehelyett a világ többi részének nagy importőrévé vált. Mint azt Matthew Suarez, az amerikai haditengerészet egy főhadnagya kiemeli az American Purpose-ben megjelent tartalmas esszéjében, ez az országot erősen függővé teszi a világ tengeri fuvarozóitól. „Az olajat és más ömlesztett árutételeket leszámítva”, írja Suarez, „a legtöbb nemzetközileg kereskedett áru a körülbelül 61 ezer hajó által szállított hatmillió konténer egyikében utazik. Ez az árufolyam a digitális információ hasonlóan robusztus párhuzamos folyamától függ.”
Nem szabad lebecsülni Kína egyre növekvő dominanciáját e területek mindkettejében. Peking Egy övezet, egy út kezdeményezése olyan infrastruktúrát teremtett,
amely csökkenti a kínai függőséget a tengeri kereskedelemtől.
Mindeközben a Shanghai Westwell Lab Information Technology Co. gyors ütemben válik a legfejlettebb kikötő-üzemeltetési rendszerek vezető szállítójává.
Az ukrajnai háború emlékeztetőként szolgál arra, hogy a kereskedelem megzavarása létfontosságú háborús fegyver. Emlékeztetett minket arra is, hogy egy nagyhatalomnak képesnek kell lennie a modern fegyverzet tömegtermelésére, akár hozzáfér importhoz, akár nem. A háborúban mindkét oldal megdöbbentő mennyiségű löveget és rakétát, valamint páncélozott járművet és drónt fogyasztott el. Bármely kínai-amerikai konfliktus kapcsán felmerül a nagy kérdés, hogy meddig bírná ezt az USA.
Mint Jackie Schneider, a Hoover Institutionben dolgozó kollégám kiemelte, mindössze „négy hónapnyi támogatás Ukrajnának ... nagyrészt kimerítette a tartalékokat ezen fegyverekből, beleértve az amerikai Javelin-arzenál harmadát és az amerikai Stingerek ngyedét.” A Royal United Services Institute szerint az a tüzérségi lőszermennyiség, amit az USA jelenleg évente gyárt, mindössze 10 napnyi-két hétnyi harchoz lett volna elég Ukrajnában a háború korai fázisában.
A védelmi minisztérium ipari kapacitásokról szóló 2022. februári jelentésében arra figyelmeztet, hogy a taktikai rakétákat, rögzített szárnyú repülőgépeket és műholdakat előállító amerikai cégek kibocsátásukat kevesebb mint felére csökkentették.
Mint arra másutt is rámutattam,
az USA ma bizonyos tekintetben az 1930-as évek Brit Birodalmának helyzetében van.
Ha megismétli azon hibákat, amelyeket abban az évtizedben az egymást követő brit kormányok elkövettek, akkor egy fiskálisan túlfeszített Amerika nem tudja majd elrettenteni Oroszország, Irán és Kína születőben lévő, tengelyszerű kombinációját attól, hogy egyszerre kockáztasson meg egy háborút három színtéren: Kelet-Európában, a Közel-Keleten és a Távol-Keleten. A különbség csak annyi, hogy nem lesz olyan baráti ipari hatalom, aki „a demokrácia arzenáljaként” működhetne – ezt a frázist Franklin D. Roosevelt használta egy rádióadásban 1940. december 29-én. Ez az arzenál ezúttal az autokráciáknál van.
A Biden-kormánynak különösen ügyelnie kell arra, hogy ne folytasson Kína ellen olyan agresszív gazdasági háborút, hogy Peking Japán 1941-es helyzetében találja magát,
amikor is nincs más reménye, mint elsőként lecsapni és reménykedni a katonai sikerben.
Ez igencsak veszélyes lenne, hiszen Kína helyzete ma messze erősebb, mint Japáné volt akkor.
Kissingert joggal aggasztják egy világháború veszélyei. Az első és második világháborút is megelőzték kisebb konfliktusok: az 1912-es és 1913-as balkáni háborúk, Abesszínia 1936-os olasz lerohanása, az 1936-39-es spanyol polgárháború, az 1937-es kínai-japán háború. Most úgy tűnhet, hogy Ukrajna orosz lerohanása jól megy a Nyugatra nézve. De a legrosszabb esetben hasonlóképp egy messze szélesebb háború előfutára lehet.
Nyitókép: Földházi Árpád