Semmi nem elég: Ukrajnának még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonára van szüksége az EU főképviselője szerint
Kaja Kallas úgy véli, ha Európának nem sikerül elrettentő erővel hatnia, az veszélyes üzenetet küldhet az agresszoroknak.
Világunk állapotát szemlélve bizony nagy szükség volna türelemre és szerencsére is.
„2023 a Nyúl éve a kínai naptárban, s a Nyúl a türelem és a szerencse szimbóluma. Ha ehhez azt is hozzá tesszük, hogy az ős-elemek közül a Víz lesz a döntő, ez azt is jelenti, hogy egyúttal homályosabb és rejtélyesebb is lesz az előttünk álló év, ahol az intuíció, a sejtések és sugallatok legalább akkora szerepet játszhatnak majd, mint a racionális megfontolások.
Világunk állapotát szemlélve bizony nagy szükség volna türelemre és szerencsére is. Türelemre és szerencsére, hogy helyreálljon a béke, hogy az emberiség az alkotó és építő energiákra alapozza jövőjét és ne a rombolásra és a pusztításra. Ám ahhoz, hogy a béke, nyugalom, bizalom, harmónia és egyensúly határozza meg világunkat, fel kell tárnunk e most zajló háború legmélyebb okait. A mindenki által áhított béke csak ezeknek az okoknak a megismerésére épülhet, hisz nem egyszerűen arra van szükség, hogy véget érjen a háború, hanem arra, hogy olyan tartós békerendszer, új globális egyezség jöjjön létre, amely Eurázsia és az egész világ számára évtizedeken át tartós talapzata lehet a nyugodt alkotómunkának.
A most zajló háború egy globális konfliktus-teret jelenít meg. E konfliktus-tér lényege abból adódik, hogy az elmúlt hatszáz év során meglepő szabályossággal nagyjából évszázadonként egy-egy nyugati nemzetállam volt az egész világot meghatározó birodalom. Kezdetben a portugálok, majd a spanyolok, hollandok, franciák, britek és végül most Amerika a világ domináns hatalma. És mivel egy évszázadnál tovább egyik előző birodalom sem volt képes dominanciája fenntartására, így a lassan egy évszázada világuralmat gyakorló Amerikai Egyesült Államok, mint világbirodalom szintén meggyengülni látszik, és egyelőre senki nem tudja, hogy lesz-e hetedik birodalom, vagy ha nem, akkor mi lép az eddigi rend helyére.”
Nyitókép: Képernyőfotó