Fidelis Moscinski mellett azonban az Egyesült Államok nagynevű életvédői is felszólaltak. Michele Sterlace – a Feminists Choosing Life of New York ügyvezető igazgatója – egyszerűen csak igazságtalannak nevezte az atyát elítélő törvényt és felvetette a törvénymódosítás lehetőségét.
»Amikor Fidelis atya leláncolta a Planned Parenthood abortuszközpont kapuját, egy teljesen helyénvaló tettet hajtott végre válaszul az ártatlan emberek kiirtására« – tette hozzá Michele Sterlace.
Amit az atya tett, az a szekularizált szemlélődő számára nem több, mint aktivizmus. Viszont, ha megnézzük ennek a tettnek, ennek a fajta aktivizmusnak a társadalmi és politikai elfogadottságát, és megnézzük például a gyilkos, templomgyalázó és utcákat felforgató Black Lives Matter-mozgalmat, alighanem mindenki számára nyilvánvalóvá válhat a rendkívül durva kettős mérce, amelyet a keresztényekkel szemben támasztanak.
Fidelis Moscinski egyébként nem először fog ülni börtönben. Legutóbb a »vörös rózsás« akciója miatt csukták le. Életvédő társaival egy időben abortuszklinikák váróiban beszélgetett az ott gyülekező várandós nőkkel, akiknek egy-egy szál rózsát nyújtott át, némi életvédelemről szóló olvasmány kíséretében.”
Nyitókép: Facebook