Korlátozni kezdik a menekültek támogatását Németországban
Háborog a német társadalom a kiadások láttán.
Emlékezzünk meg az évfordulókon, kövessük a változásokat, de ne éljünk vissza történelmi fogalmakkal.
„A mi nemzedékünk már elképzelni sem tudja, milyen helyzetbe, akár közvetlen életveszélybe kerültek embercsoportok 1933-ra anélkül, hogy akár egy puskalövés is eldördült volna. A veszély nem volt azonnal felismerhető: mi ismerjük a hitlerizmus történetét, a kortársak nem ismerték. Szilárd Leó, a fizikus Berlinből Bécsbe menekült egy olyan vonaton, ami aznap még üres volt, de másnapra már egymást tiporták rajta az emberek, a szerelvényt a határon feltartóztatták, a nácik mindenkit kihallgattak. »Ha az ember sikeres akar lenni ebben a világban, nem kell sokkal okosabbnak lennie másoknál. Elég, ha csak egy nappal jár előttük« – jegyezte meg keserűen Szilárd.
A sokoldalú Egon Friedell, aki ma leginkább szórakoztató kultúrtörténeti művéről ismert, lekéste azt a bizonyos napot az Anschluss utáni Bécsben. Váltig bizonygatta Ödön von Horváthnak, hogy kész elmenekülni, majd ezt addig halogatta, amíg a nácik már jöttek érte, s inkább a mélybe vetette magát előlük az erkélyről. Az Anschluss után Csehszlovákia, majd Lengyelország lerohanása, a Szovjetunió megtámadása és Magyarország megszállása következett. Ehrenreich Eliézer, a mádi rabbi 1939-ben azt írta aggódó amerikaiaknak: minden rendben, biztonságban vannak Magyarországon. Öt évvel később, két hónappal a német megszállás után az egész közösségét deportálták.
Mi már kilencven év történelmi tapasztalatával rendelkezünk. A kínai történészek ilyenkor azt mondják, kevés idő telt el. De ahhoz talán elég, hogy mind tisztábban lássunk. Emlékezzünk meg az évfordulókon, kövessük éberen a változásokat, de ne éljünk vissza történelmi fogalmakkal, ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt! Nem igaz a mondás, hogy most még Erdéllyel kezdik, aztán Auschwitz lesz belőle. Nem náci valaki attól, hogy nem halad a fősodorral, esetleg szorult belé némi nemzeti érzés, vagy nem egy poliamóriás »felelősségközösségben« – ez a legújabb német divat, a jogi szintre emelt kommuna –– képzeli el az unokáit.”
Nyitókép: Bundesarchiv