„Először is nagyon nehéz olyan evidenciákkal vitatkozni, hogy jövő csak akkor képzelhető el egy nemzet számára, ha képes reprodukálni önmagát. Ehhez pedig elemi szükséglet, hogy minél több utód szülessen. Ahogy nálunk fogalmaznak a szakemberek, legalább a vágyott gyermekek láthassák meg a napvilágot. Mert el kell keserítenem a tudatosan gyermekteleneket, a magyar fiatalok többsége nagy családban szeretne élni, de a gátló tényezők bonyolult és sokrétű hálója megakadályozza őket ebben.
A kormány intézkedései azt célozzák, hogy ezen okok közé ne kelljen besorolni az anyagiak hiányát, a szülővé válás ne legyen egyenlő az elszegényedéssel.
Aki ezt károsnak nevezi, belegázol sok millió ember lelkivilágába. Kérnénk szépen tehát a tudatosan magányosakat, hogy legalább annyi empátiát követeljenek meg maguktól irányunkban, mint amennyit tőlünk elvárnának. Vagy ne álcázzák jótékonyságnak a nemzeti kormányt lejárató akcióikat, vagy ha ez eszükbe sem jutott, akkor vegyék tudomásul, hogy megnyilvánulásaik rendkívül bántók lehetnek azoknak, akik gyerekek nélkül nem tudják elképzelni a teljes, kiegyensúlyozott életet. Ki lehet szakadni önként a társadalom szövetéből, lehet tökélyre fejleszteni az önzést, de akkor felnőtt módjára viselni kell a következményeit is. Ne kenjék saját lelki problémáikat másra, ne a kormány intézkedéseire mutogassanak frusztrációik miatt, hanem keressék meg az igazi okát fajdalmaiknak.
A sértettségnek ez a kifacsart formája egyébként nem egyedi azok körében, akiknek problémát okoz az integrálódás egy társadalmi többséghez. Emlékezetesek azok az esetek, amikor leveszik a keresztet az iskolák faláról, betiltják a betlehemet a köztereken, vagy egyenesen eltávolítják a keresztény tematikájú köztéri szobrokat azért, hogy azok ne sértsék a muszlim kisebbség vallási érzelmeit. Érdekes, hogy eszébe sem jut az ilyen döntések meghozóinak, hány millió keresztény ember vallási érzelmeit sértik meg egy-egy ilyen húzással.
Hiszen a normális gondolkodás azt diktálná, hogy a segítséget kérő alkalmazkodik az őt befogadók szokásaihoz, tudomásul veszi, hogy az ő kultúrája nem kerülhet fölé annak, amibe érkezett.