Németh Szilárd és a fehér karácsony

2022. december 21. 06:20

Akiket zavar, hogy a franciák pigmentáltak, az egyszerűen rasszista.

2022. december 21. 06:20
null
Hargitai Miklós
Népszava

„A harmadik etapban – itt tartunk most – a kormánypárt hitéleti tagozata, beleértve az említett alelnököt, a Fidesz képviselőcsoportjából a túlzásba vitt korrupció miatt (!) kiszorult egykori baktert, valamint a fentebb hivatkozott kormányfőt is, az ünnep előestéjén egyszerre kezd el fehérezni, keresztényezni és európaizni annak kapcsán, hogy egy vegyes etnikai és vallási összetételű, többek között a kontinens legnagyobb arab és zsidó kisebbségével rendelkező latin-amerikai ország megnyeri a labdarúgó világbajnokságot.

Mondhatnánk, hogy a kép nem áll össze, de aki közelről nézi, és hozzágondolja azt is, hogyan alakult át az említett párt szavazótábora az elmúlt évtizedekben, annak nagyon is összeáll. A jól célzott kínálat találkozik itt a pontosan felmért kereslettel, bármilyen fura is mindez a célcsoporton kívüli szemlélőnek. Koncepció van benne: az alelnök, az ex-bakter, meg a közhatalom feje, aki olyan gyakran ölti magára egy micisapkás kültelki futballszurkoló álruháját, hogy már nem is tudja, melyik személyisége az igazi, azért kommunikál így, mert a méréseik azt mutatják, hogy erre van igény.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja
Tovább a cikkhezchevron

Hármuk közös jellemzője, hogy már nagyon régen jártak iskolába, így néhány alapvető új ismeretről minden bizonnyal lemaradtak. És nem is olyan szépelgésekre gondolunk, mint hogy a 21. század második évtizedében – úgy 50-60 éve - kultúrkörökben már nem szokás valakit a bőrszíne alapján alsóbb- vagy felsőbbrendűnek minősíteni. Hanem a biológiára: hogy az egész emberiség egyetlen faj, és – mondjuk – Pelé ugyanannak a Homo sapiensnek az utóda, mint Boldog István, bármennyire sértő is ez bármelyikükre nézve. Meg a földrajzra: hogy Argentína az állam saját önmeghatározása és a tények alapján is bevándorlóország, ahol az indián őslakosságon kívül mindenki a spanyol ajkú migránsok, a behurcolt fekete bőrű rabszolgák, valamint a később érkezett európaiak, kínaiak és arabok leszármazottja. Meg a hittanra: hogy az Isten előtt minden ember egyenlő, amúgy pedig Afrika vallásilag alig különbözik Dél-Amerikától, merthogy mindkét kontinens többségi vallása a kereszténység.

És hogy a fentiekből adódóan Argentína diadalát Franciaország felett a fehér-keresztény-európai szupremácia bizonyítékának láttatni, azon túl, hogy fából vaskarika, diagnózisnak is elég ijesztő. Konkrétabban: a francia válogatott ránézésre a kontinentális átlagnál pigmentáltabb (ahogy egyébként a Fradi is), de akiket ez zavar, azokat a tudomány nem fehér európai keresztényeknek hívja, hanem egyszerűen rasszistáknak. ”

Nyitókép: MILLEREAU PHILIPPE / KMSP / KMSP VIA AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
youngboy
2022. december 22. 09:33
A franciák nem pigmentáltak. A franciának csúfolt csapatukban viszont pigmentált afrikaiak játszottak, az egy Lloris kivételével, aki európai, bár nem francia.
Válasz erre
0
0
amca
2022. december 21. 17:23
Nem zavar Bun Coh népszarhás. Csak szólnék ,hogy a fehér nem fekete..
Válasz erre
0
0
machet
2022. december 21. 17:06
Ez a sokat mondó tény minket nem zavar, pusztán önmagáért beszél.Ellenben a magukat független újságírónak hazudó nemzetáruló komcsiktól hányunk.Tudom így meg biztos fasiszták vagyunk.
Válasz erre
0
0
Sanyi72
2022. december 21. 17:01
Ezek nem franciák,te belvarosi izraelita fasz! Legfinomabb megfogalmazas szerint is a gyarmatokról behozott feketek,meg arabok! Akik a francia himnusz alatt köpnek egyet,a kamerák előtt!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!