Volt CIA igazgató: Nem kell mindenképpen Ukrajnának győznie

2022. december 01. 19:03

„Ha eljön az ideje, a Nyugatnak együtt kell működnie Ukrajnával és Oroszországgal a lehető legjobb megoldás megvalósításában” – szögezte le David Petraeus.

2022. december 01. 19:03
null

David Petraeus, a CIA korábbi igazgatója a Tagesspiegel című német lapnak nyilatkozott a Nyugat azon terveiről, melyek az ukrajnai háború befejezésére irányulnak, és amelyek között szerepel az Oroszországgal való tárgyalás is.

Szerinte a háború tárgyalásokkal ér majd véget, de jelenleg Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij sem áll készen az egyeztetések megkezdésére, úgy véli, hogy túl feszült a helyzet a tárgyalásokhoz. 

„Ha azonban eljön ennek az ideje, akkor az Egyesült Államok, az EU és az Egyesült Királyság vezetőinek is készen kell állniuk, és

együtt kell működniük Ukrajnával és Oroszországgal a lehető legjobb megoldás megvalósításában”

– szögezte le a CIA korábbi vezetője.

Petraeus szkeptikus azokkal a hangokkal szemben, amelyek Kijev mindenáron való győzelmének szükségességét hirdetik, szerinte egy tárgyalási folyamat során mindkét fél nézőpontjait figyelembe kell venni. 

Nyitókép: AFP

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
europész
2022. december 02. 19:08
Hiba javítás!Nagy kérdés akarnak e az oroszok együtt működni a nyugattal?
Vitéz János
2022. december 01. 23:22
Volt CIA igazgató: Nem kell mindenképpen Ukrajnának győznie --- Na mi az, az akció elérte a célját? Európa gazdaságilag, energiaügyileg térden, az EU és Oroszország gazdasági és politikai kapcsolatai romokban. Ellenben Oroszország túl gyorsan építi ki az új kapcsolatait és az USA számára ledvezőtlen világrend van kialakulóban?
Zolotarjov
2022. december 01. 21:18
Na ugye..Átadjátok a négy keleti megyét, elismeritek a Krím annektálását, garanciát vállaltok, hogy nem lesztek Nato tagok, és vége lehet..
Beszélgető
2022. december 01. 21:09
Ez a megfogalmazás alapból értelmetlen: "Nem kell mindenképpen Ukrajnának győznie" Ukrajna semmiképpen nem tud győzni! A fél világgal a háta mögött sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!