A sétány nem viselheti Horn Gyula nevét
Míg a Turul nemzetünk egyik ősi, szakrális jelképe, addig a Horn szobor vagy a Tanácsköztársaság emlékmű magyar nemzetünk ellenségeit szimbolizálja.
Volna ötletem, hogy miről kéne beszélni mostanában.
„RENDKÍVÜLI KORMÁNYÜLÉS
2022.12.10., nemsokára dél van, azt olvasom az interneten, hogy Orbán Viktor rendkívüli kormányülést hívott össze. Hogy miért, arról nincs hír.
Annak idején újságíróként az a szerencse ért, hogy részt vehettem két kormányülésen is. Már írtam arról, milyen döbbenetes élmény volt számomra, hogy az X. napirendi pont ismertetése után Horn Gyula miniszterelnök szavazást akart volna elrendelni, de Kósáné, aki akkor már lemondott a miniszteri tárcájáról (mert nem értett egyet a Bokros-Surányi féle programmal) szót kért és azt mondta, hogy »Gyula, ha mi ezt megszavazzuk, az nem más, mint hazaárulás.« Horn maga elé nézett, kicsit várt aztán azt mondta, hogy »Jó, vegyük le napirendről!«
Két ok miatt nem írom meg, hogy mit tartott hazaárulásnak Kósáné. Az egyik az, hogy az ügy ma is államtitok, a másik az, hogy már nem is emlékszem, hogy milyen pénzügyi tranzakcióról volt szó.
Csak úgy halkan kérdezem, Kósa, Lázár, Matolcsy, de még Varga Misitől is, hogy elvtársak, egy ilyen szöveg után Kósáné hogyan távozna a Karmelitából? Szerintem kitárt karokkal repülne a Duna irányába.
Szóval volna ötletem, hogy miről kéne beszélni mostanában. Párszor átautóztam a Lágymányosi hídon, legutóbb egy volt atléta ült mellettem, ő is nézegette az atlétikai világbajnokságra készített stadiont, sóhajtott egyet, hogy ,»Na, engem ide biztos nem engednének be, hogy fussak egy kört!«
Aztán autóztam a Hungária körúton is, pont a Fradi pályával szemben építették fel a húszezres befogadóképességű, többfunkciós csarnokot, ahol aztán nem játszott döntőt a magyar férfi kézilabdacsapat. Valamikor tavasszal jön majd egy sztár.
Hetente legalább kétszer-háromszor az Árpád hídról veszem szemügyre Fürjes Balázs egyik legnagyobb gazemberségét, a Duna Arénát, amelyet a 2017-es úszó-világbajnokság kedvéért építettek fel és valóra is váltotta a reményeket, elloptak egy csomó pénzt, viszont Szabó László, korunk polihisztora (természetesen csak Belénessy Csaba mellett) megrendezhette azt a monstre nyitóünnepséget, amit a magyarokon kívül gyakorlatilag senki nem látott a világon, viszont drága volt.
Szabó László volt olyan kedves és meghívott, hogy nézzem meg a Puskás musicalt, aminek ő a producere. Olvasom, hogy a Magyar Sakkszövetség elnökeként meg akarja zenésíteni Rapport Richárd történetét, középpontba állítva a mocskos román milliárdost, aki meglovasította a mi Ricsinket és aki mostantól szőröstalpú román világbajnokjelölt lesz. A szövegkönyvet Belénessy Csaba írja, aki szerint mindenki rosszul tudja, aki azt meri állítani, hogy a csábító milliárdos nem román, hanem szerb és a szőröstalpú nem 13., hanem 5. a világranglistán. A musicalban egyébként Ricsi egy kerekesszékben játssza el a főszerepet, mert Szabó elvtárs a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is. Néha annyira beleéli magát, hogy biceg.
Befejezésül elnézést kell kérnem Szabó elvtárstól, mert abszolút elkönyveltem magamban, hogy tavaly vagy tavalyelőtt augusztus 20-án az Andrássy úton az ő ötlete volt, hogy hátrafelé nyilazó, honfoglaló magyaroknak álcázott chippendale fiúk huzigálják marha vastag kötélen az ősi mitológia kultikus szimbólumait. Úgy, mint Mária megáldja Hoffmann Rózsát abból az alkalomból, hogy megjelent neki Jézus egy pártbizottsági ülésen és szerintem sokat vesztettünk azzal, hogy Ákos nem engedte magát vontatni, mert éppen filmrendezőnek készült.
Szóval az Andrássy úti attrakció nem Szabó László nevéhez fűződik, mert Juronics Tamás koreográfus kapta idén a Kossuth-díjat és nem Szabó László.”
Nyitókép: MTI Fotó, Szigetváry Zsolt