Nem, Izraelt nem foglalták el „zsidó fasiszták”

Az amerikai liberális New York Times volt izraeli tudósítója hosszas cikkben

és mivel hasonló cikkek a magyar sajtóban is megjelentek-megjelennek, érdemes néhány szóban reflektálni erre a narratívára.

A narratíva röviden összefoglalva úgy hangzik: eddig volt egy csodálatos liberális demokrácia a Közel-Keleten, ez volt Izrael, ahol a zsidók és az arabok boldogan éltek együtt, a melegjogok, a sajtószabadság és az igazságszolgáltatás függetlensége zavartalan volt, és csak néhány szélsőjobboldali-vallásos zsidó akart belepiszkítani ebbe a levesbe az 1967-es háború után épült telepeken. (Egy korábbi verziója volt ennek a narratívának, hogy a zsidó állam egy szocialista utópia, ahol kibucokon épül az új nem-szovjet kommunista világ, de ezt azóta elengedték).

Most viszont Benjamin Netanjahu visszatértével, és a vallásos-nemzeti Itamar Ben-Gvir és Becalel Szmotrics leendő kormánykoalícióba emelésével jöttek a „zsidó fasiszták”, akik tönkreteszik ezt az egykor szép országot (lásd a New York Times cikkének címét). A narratíva szerint vallási diktatúrát vezetnek be, tönkremennek az amerikai-izraeli kapcsolatok, eltörlik az igazságszolgáltatás függetlenségét, bántani fogják a melegeket és üldözni az arab kisebbséget.

A fenti narratíva mindig is téves volt, de a legutóbbi választás eredménye csak egyértelműen megmutatta, hogy Izrael nem olyan, mint azt Washingtonban, Brüsszelben vagy Berlinben elképzelik. A zsidó lakosság 40%-a ugyan „szekulárisnak” nevezi magát, de még ők is megülik a főbb vallási és nemzeti ünnepeket. Ofir Haivry izraeli politikai filozófus egy írása szerint a mezüzét az izraeli zsidó családok 95%-a helyezi el otthonában, a fiúgyermek körülmetélését a születés utáni 8. napon a családok 98%-a gyakorolja. Ehhez képest idehaza hányan keresztelik meg gyermekeiket, vagy teszik ki a keresztet otthon?

Izrael nem szekuláris állam, az egyház és az állam nincsen teljesen szétválasztva, és bizony az állami rabbinátus beleszól olyan dolgokba, mint házasság, válás vagy betérés. Sábát alatt az élet megáll az országban. A fiatalok katonai szolgálatot teljesítenek; akik pedig nem szolgálnak, eltekintve a baloldali tudatos kerülőktől, valószínűleg maguk is vallásosok. Tel-Avivnak nagy meleg közössége van, de ugyanez elmondható Budapestről és Varsóról is – ettől az ország még nem lesz baloldali.

A zsidó lakosság maradéka a vallásos spektrum valamely pontján helyezkedik el a maszorti hagyományörzőktől az ultraortodox hárédiig. Ráadásul a demográfiai folyamatok csak ezt a képet erősítik, 2050-re minden harmadik izraeli zsidó ultraortodox lesz. Az, hogy legalább három vallásos párt bejutott a Kneszetbe, és kormánytényezők lehetnek, nem egy vallásos fanatikus szekta hatalomátvételét jelenti, hanem egy normális, organikus fejlődés eredményét. 

Az amerikai-izraeli kapcsolatok romlása furcsa kritika, hiszen

most pedig Joe Biden akarja visszaállítani azt az atomalkut, aminek láthatóan egyetlen célja, hogy Irán könnyen és gyorsan jusson atomfegyverhez. Ha valami, akkor ez tesz rosszat az amerikai-izraeli viszonynak, mindenesetre érdekes lesz látni, hogy az amerikai nagykövet hogyan fog majd egy kis „nyomást gyakorolni” a jövőben Izraelre.

Nézzük a jogrendszert: az állami fő jogtanácsos (angol cikkekben general attorney, de nem teljesen azonos a főügyésszel) korábban olyan dolgokba szólt bele, mint pl. vezérkari főnökök kinevezése, de Avihaj Mandelblit korábbi jogtanácsos a korábbi kampányok során azt is megmutatta, hogy egy elfogult ember micsoda vesszőfutásnak tudja kitenni az ország demokratikusan választott miniszterelnökét.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróságban a lakosság fele sem bízik. A Legfelsőbb Bíróság 2020-ban eltörölt egy 2017-es törvényt, mely a telepek legalizálását könnyítette meg. A „telepek” természetesen idejétmúlt szó, Jeruzsálemben az egyik utca az 1948-as határokon belül kezdődik, az utca vége pedig a „nemzetközi törvények” értelmében már Jordánia volna. „Ciszjordániába” az ember gond nélkül autózik át, a „telepek” néha nagyvárosokat jelentenek, komplett intézményrendszerrel, egyetemmel. Több mint félmillió „telepes" él több száz „illegális” településen, a lakosság közel 7%-a.

Mit akar velük csinálni a „nemzetközi közösség”? „Hazaküldeni” őket?

a telepesek igénye pedig, hogy nagyobb hangot kapjanak az izraeli közéletben, érthető és legitim.

Arról pedig beszélni is felesleges, hogy az izraeli szélsőjobboldal „arabellenes” retorikát használ. Idézni is nehéz lenne, hány palesztin közszereplő vette védelmébe a múltban a terrort, támogatta nyíltan vagy indirekt módon a terrorizmust finanszírozó vagy végrehajtó szervezeteket.

A palesztin lakosság 40%-a szerint elfogadható az erőszak az iszlám megvédése érdekében (Pew, 2015). A Palesztin Hatóságot vezető

(az Al-Aksza Mártírok Brigádja). Még egyszer: ők nem a Hamasz, nem az Iszlám Dzsihád, ez nem Gáza, hanem az állítólagos „békepartner”.

Az izraeli Kneszetbe most is bejutott a Hádás-Tá'ál párt, mely lényegében a zsidó állam alapító eszméje, a cionizmus ellen, és az izraeli „megszállás” felszámolásával kampányol. A párt elnöke, Ajman Ode arab ügyvéd nyíltan kimondta, hogy támogatta az első intifáda néven elhíresült terrorhullámot (kb. 200 zsidó áldozat), tulajdon testvérét pedig a második intifáda során lőtték le.

Ki a szélsőséges? Akinek a rendezvényén néha bekiabálják, hogy „halál az arabokra”, vagy az a szervezet, mely terrorcsoportot tart fenn és az a párt, mely lényegében az ország felszámolását tűzi ki célul? (Félreértés ne essék, a „megszállás” nem csak az 1967 után elfoglalt területekre utal). Magyarországon tolerálnánk egy pártot a parlamentben, amely a magyar állam alapjait ássa alá deklarált pártprogramként? Szerintem Izrael elég toleráns, ha egy ilyen pártot megtűr. 

A globalista sajtó kritikája Izraellel szemben ismét elfogult és csak azt az utópisztikus, saját képükre formált világképet tükrözi, melyre Izrael egyszerűen nem hasonlít, s melyből nem kér.

és ez talán így is van jól. 

Nyitókép: Sven Hoppe / DPA / AFP