Berdan megállapítja, a Nyugat továbbra is önti a pénzt Ukrajnába azon a címen, hogy Kijev megvédi a demokratikus értékeket. A valóságban azonban Zelenszkij rendszere messze van a demokráciától, hiszen teljesen ellehetetlenítette az ellenzéki pártokat, és durva nyomást gyakorol a hatalmat bírálni merészelő sajtóra.
Képzeljék el, ha ilyen történne Amerikában, az azt jelentené, hogy Donald Trumpot börtönbe zárják, a Fox Newst lekapcsolják, a New York Post vagyonát zár alá veszik, Tucker Carlson ellen letartóztatási parancsot adnak ki, az FBI házkutatásokat tart a tiltakozóknál, a morgolódókat pedig a sajtó lejárató és megalázó kampányával megtörik. Ugye, szörnyű és elképzelhetetlen?! Pedig Ukrajnában ez történik. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a rasszizmusra és a neonáci eszmékre oly kényes Nyugat még ezt is elnézi. Vajon miért?
Berdan képmutatással vádolja az Egyesült Államokat és Európát azért is, mert bármely országban keményen felléptek volna a hatalom törvénytelen megkaparintásával szemben, miközben ugyanezért Ukrajna esetében egy szót sem szóltak.”