Magyarliberális szavazatszámláló menni Amerika!

SZiasztok! :)

HAdd meséljek nektek amerikai választási kalandjaimról!

Miután tavasszal megmerítkeztem az Astorián túli, vidéki magyar valóság bugyraiban, ahol rosszul öltözött, foghíjas, szájszagú, propagandaszólamokat ismételgető, ám idegesítően kedves bácsik és nénik, és horribile dictu cigányok (!) szavaztak sorban a fasiszta O1G-re, és bár nagyon igyekeztem figyelni, nem találtam csalásnak nyomát (de lehet ám, hogy nagyon elrejtették, a jegyzőkönyvet is elővetettem, amikor kimentem cigizni, hogy jelezzem, hogy én akkor ott nem voltam bent és bármi megtörténhetett, amik elszívtam a dekket ám), szóval még a személyijeiket is elhozták, akik nem, azokat pedig hazaküldték, pedig szerintem a bizottsági tag meg a hazaküldött is fideszes volt; szóval meg hét óra nullanullakor be is fejeztük a szavazást, többször is kézzel megszámoltuk a lapokat, ugyanarra az eredményre jutottunk, jegyzőkönyveztük és aláírtuk, és 7:22-kor le is adtuk a központba és egy félóra múlva már ott volt az interneten az általunk leadott eredmény, aztán lett, ami lett ugye.

Diktatúra, újabb négy évig. :(

Na szóval miután ezt megcsináltam, ideje volt, hogy megnézzem a demokrácia őshazáját, hogy

hogy a best practice-eket, you know, hazahozzam és terjesszem legközelebb. Szerencsére a civil egyesületünknek van egy anyaegyesülete Chicagóban, mi szigorúan pártmentesek vagyunk, az anyaegyesületnek állítólag köze van a Demokrata Párthoz, de én ehhez egyrészt nem értek, meg egyébként sem vagyok a Demokrata Párt tagja, szóval mi függetlenek vagyunk mindenképp, szóval a párt, izé, az anyaegyesületünk fizetett ilyen ösztöndíjat, hogy kimehessünk és megleshessük, hogy is megy a voksolás ilyen példaértékű helyen.

Az első élményem a chicagói reptéren ért, ahol a határőr nagyon szigorúan nézte át a papírjaimat, és kikérdezett családi hátteremről, munkahelyemről, pénzügyi helyzetemről, otthon hagyott rokonaimról és terrorszervezetekhez fűződő esetleges tagsági viszonyaimről is. Na most én otthon bátran kiálltam az orbáni népszámlálás magánéletemben turkáló kérdései ellen, de itt megértettem, hogy a szabadságot nem adják ingyen, és az adataimmal hozzá kell járulnom a nemzetközi populizmus elleni harc sikeréhez. A csomagjaimat is úgy áttúrták, ahogy én nem csinálom otthon.

Nagyon helyes, természetesen elképzelhetetlen, hogy a világ legdemokratikusabb országába, a haladás féltve őrzött szentélyébe csak úgy ki-be járjanak idegen emberek papírok nélkül, hát hova vezetne ez!

de ezt nem értette a határőr, mintha nem tudta volna értelmezni, hogy ez egy szakma, kérem szépen; de aztán az amerikai meghívólevelet látva, meg azt, hogy családomat hátrahagyva egyedül jöttem, csak megnyitotta előttem a földi mennyország kapuit. :))

Amerika, itt vagyok! Rögtön taxiba szálltam, egy jamaikai raszta sofőr fogadott nevetve, Lee Scratch Perry egy régi dub mixét hallgatta, istenem, olyan volt, mintha újra a West Balkánon lennék a Kopaszi gáton 2001-ben, rögtön otthon éreztem magamat.

De dél-chicagói szállásom címénél kiszállva menthetetlenül körülvett engem a valódi Amerika! Chicagó IRL, benne a sűrűjében! Elhagyatott sorházak, művészi értékű graffitik, trú street arcok az éjszakában. Egy lassan guruló böhöm kocsiból a legújabb trap ritmusok dübögtek, a benne ülő Fekete fiatalok jól megnéztek maguknak – ez van, itt én vagyok az egzotikus kelet-európai fehér, végre van miért büszkének lennem a magyarságomra, bár erről ott nem kérdezett meg senki. :/

Az éjszaka kicsit nehezen telt, egyrészt jetlagem volt az időeltolódás miatt,

meg újabb lövöldözések.

Ez ilyen errefelé, Die Hard, az élet mindig drága, a demokráciáért és a haladásért meg kell küzdeni mindig, mindenhol, akár az utcákon is!

Másnak kezdődött a szavazás, hát az tök érdekes volt. Képzeljétek, Amerikában nincs személyi igazolvány, mindenki azzal igazolja magát, amivel tudja, vagy ha nincs neki ilyenje, akkor így járt, de még így is tud valahol szavazni.

Most nem untatlak benneteket a részletekkel, hogy minden amerikai államban más módon kell vagy lehet igazolnia magát az embernek, de hát ez az igazság.

Őrület, nem? Ilyen nagy fokú szabadságot és sokszínűséget még a hétköznapi életben is nehéz elképzelnünk, nem hogy egy választás során. Ilyen hely ez az Amerika! :)

Aztán mostanában az van, hogy egyre több helyen már hetekkel korábban lehet levélben szavazni, aztán azt vagy összeszámolják a választás napján vagy sem, a később megszámolandókat vagy megszámolják, vagy sem. Vannak aztán ilyen választási gépek is, itt elektronikusan lehet szavazni, ezek kapcsán tök izgalmas, hogy a választás napján éppen működnek-e vagy sem, lefagy-e a programjuk vagy sem. De valami jó ad hoc megoldás mindig van, a lényeg, hogy történjenek a dolgok, aztán majd lesz valami.

Volt ez a szavazói nyilvántartás is, nálunk a szavazókörben amikor erre rákérdeztem, egy kedves terebélyes Fekete asszony nevetve legyintett, hogy harminc éve ugyanazt a listát fénymásolják le a választás előtt, de ebből eddig soha semmi gond nem volt,

és hát persze, hogy is lehetne máshogy.

Valakik aztán hoztak néhány dobozt, azt mondták, hogy azok beérkezett levélszavazatok, nem tudták máshová tenni őket, de nyugodjunk meg, minden rendben volt velük, jó lesz az itt, és majd jó kezekben lesznek a választás lezárulta után is, nincsen semmi látnivaló.

Eljött aztán a választás lezárulta. Benne voltunk az estében, néhány kollégának már eléggé korgott a gyomra. :(

Én igyekeztem lelkesen számolni meg ellenőrizni a voksokat, de egyre hangosabb volt az éhes és fáradt társaság, így végül azt mondták nekem, túlbuzgó európainak, hogy hagyjuk is az egészet, menjünk el hambizni, aztán aludjunk egy jót, és majd holnap akik ráérnek,

Hát nem imádni való ez a lazaság? Amerika at it's best.

Végül hát elindultunk kajálni, az utolsó lekapcsolta a villanyt.

Fotó. AFP