„Az elmúlt napokban közellenséggé lépett elő az Újpest egyik ikonja Véber Gyuri barátom.
Gyuri hibázott, nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt, amiket egy »bátor« lesipuskás titokban felvett és névtelenségét »hősiesen« vállalva a sajtó rendelkezésére bocsájtott.
Derült égből villámcsapásként hasított a médiában a hallatlan cirkusz. A felháborodás jogos, így nem lehet beszélni. Gyuri nem először beszélt úgy, ahogy nem szabad, mindenki ismeri, hogy nála nincs középút, a szenvedélye sokszor mindent visz. De nemcsak szenvedély van, az edzői munkájában is eredményeket ért el, ez alapján is sokan szeretik, tisztelik.
Az angol nevelő, a német zongora körül, francia nyelvkönyvvel kergetett minden érzékeny lelket a magyar sportban és döbbenten eszméltek rá kicsik és nagyok, hogy egy újpesti vagány borzasztó szavakat használt.
Nem Uraim és Hölgyeim! (ott a sajtóban is azok, akik egy emberként rohantak rá Gyurira, akitől korábban persze interjút és barátságot kértek, és akik közül volt, aki Újpesti Bunkó címmel is szükségét érezte belé rúgni). A jelenség nem egyedi, sajnos létezik, a magyar sportban (is) réges-régen káromkodnak. Nemcsak Újpesten és nemcsak Véber Gyuri. Végig lehetne járni a stadionokat, sportcsarnokokat és belehallgatni a mérkőzések hangulatába, igazán cifra mondatokon lehetne csámcsogni. Ikonok, legendák magyarázhatnák a bizonyítványukat!
Véber Gyuri tettére nincs mentség, nem szabad így beszélni, edzőként különösen nem. Véber egyébként a felnőtt csapatával beszélt így nyilvánosság előtt, amit a szivárogtató szerint gyerekek, szülők is hallhattak. De így nem beszélünk felnőttek előtt sem! Elnézést kért, az Újpest figyelmeztetésben részesítette, tisztázta a kérdést.”
Nyitókép: MTI / Czeglédi Zsolt