A múltat meghaladni – pedagógusbér-rendezéssel

Ideje volna leértékelni NoÁr tizenhétezer forintos, vörös kapucnis pulcsiját. Félő, hogy akció nélkül kevesebben „teszik kosárba” az interneten.

Hogy miért jobb, ha összekapja magát a ruhakereskedő tüntiszínész az üzletpolitika terén? Hát mert a visszatartott uniós források felszabadításának ügye végre jól halad Brüsszelben. Olyannyira, hogy Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón feltűnő határozottsággal jelentette be a sajtónak, hogy a pedagógusbérek már 2025-ben elérik a pedagógus átlagbérek a diplomás átlagbér 80 százalékát. Ez már nem a szokásos 10 százalékos lépegetés volna, ha a megállapodás létrejön az Európai Bizottsággal.

Szóval „be van ígérve” egy jelentős emelés, ami az ütemezés szerint jövő év elején durván 21, azt követő évben 25, a harmadik évben pedig 30 százalékos mértékű,

a kormányzati terv tehát összességében 75 százalékos emelést jelent a jelenlegi bérekhez képest.

Ezzel a tanárok bére 2025-re eléri a bruttó 770 ezer forintos havi juttatást.

Döntse el ki-ki, gyűlöli-e, lenézi-e a kormány a pedagógusokat. De nézzük az egész korszakot: 2012-13 tájékán az elsők között nekik, gyermekeinkkel áldozatosan foglalkozó tanárainknak adott jelentős béremelést a kormányzat. 2020 közepétől, 2021 elejétől ugyan mindössze 10-10 százalékos volt az átlagos bérnövekedésük, de a jobboldali kormányerő szerencsére készségesen elismeri, hogy a bérkérdés hosszabb távú, méltányos rendezésére szükség van. A koronvírusjárvány tombolása idején azonban logikusnak tűnt, hogy az egész társadalom védelme érdekében előbb az orvosok hosszútávú bérrendezésére kerítsenek sort.

Orbánék láthatóan az október 10-i, nagyarányú pedagógustüntetés idején sem orroltak meg a pedagógusokra.

Ismételjük meg, sokszor kimondta a kormányzat: a bérkövetelés jogos, szükség van rá. A konzervatív szavazótábor is pontosan tudja, a rendszerváltást követő kormányok évtizedeken át elmulasztották a pedagógusok bérének érdemi rendezését. Mindenki érzi: méltányos, amit követelnek. Ha pedig így van, ki más rendezhetné a magyar politikai elit évtizedes adósságát a tanárokkal szemben, ha nem épp a polgári kormány.

A kormányzat is érezte ezt, ezért sem kötött bele a létező sztrájkjogukkal törvényesen élő, a saját érdekeikért kiálló tanárokba. 

A munkát törvénytelenül megtagadók viszont tudhatták, lehet következménye tetteiknek.

Előre figyelmeztették őket, közölve, mik a törvényes sztrájk előfeltételei.

Azt pedig a szakmai és egzisztenciális alapon tüntető pedagógusok iránti szánalommal nézhetjük mindannyian, hogy a szakszervezetek mennyire hagyják a tiszta és jó célokat összekenődni a pártpolitikai túlélés, az ellenzéken belüli könyöklés leszerepelt figurái és a kormánybuktatásról álmodozó törtetők izzadságával.

Dobrev Klárától Donáth Annáig mindenki vonul, fészbukol, vegyül és látszani akar.

Még Jakab Péter is, újra. Legközelebb épp október 23-i ünnepet "szentelnék" a témának az ismert ellenzéki politikusok. 

Nem mellesleg éppen azok, akik kérkedve szoktak beszélni arról, hogy benne van a kezük uniós járandóságaink elakasztásában. Holott ezek egy méltó része épp a tüntetés tárgyára: a tanári bérek emelésére van betervezve. Talán ideje lenne eldönteniük, kinek az oldalán állnak. Vagy ha már rég eldöntötték, végre ismerjék be!

Nyitókép: Mandiner