Hogyan dolgozzuk fel a válság 20 ezer milliárdos veszteségét?

Nagyságrendileg 10 ezer milliárdba került a járvány, várhatóan ugyanekkorák lesznek a háború generálta költségek Magyarországon. Mindez a hazánkban megtermelt éves jövedelem, azaz a bérek, a beruházások és a profitok összességének 40 százaléka ez. Ez annyi pénz, mintha 2,4 millió forint veszteség érne egy havi nettó 500 ezer forintból megélő családot. 

A járvány és a háború ára

A Koronavírus miatti GDP kiesést 2021 nyarán, még a negyedik hullám előtt 5 ezer milliárd forintra becsültük. Azóta a betegségben meghaltak száma 30 ezerről 47 ezerre a betegségen átesettek száma 800 ezerről 2 millióra nőtt, sokan a betegségen átesve mai napig érzik az utóhatásokat. A családok, a cégek, az állam rengeteget költöttek védekezésre. A nem anyagi költségek is jelentősek. Például az iskolába járóknak nem csak a tanulásból maradt ki két normális tanév, hanem elmaradt sok buli, nem érhetett be sok szerelem. 

Valószínű nem túlzó, ha azt mondjuk a járvány 2020 eleje óta 10 ezer milliárdba került az országnak. Ez több, mint amennyit Magyarország öt év alatt költ el oktatásra, vagy mint 3000 kilométer autópálya építési költsége.

A háború hatásai is több hullámban jelentkeznek, egy nem teljes lista a tételekről: energiaárak, élelmiszerárak, árfolyamesés, infláció, kamatemelkedés, kieső orosz és ukrán export/import, növekvő védelmi kiadások, a menekültek fogadásának költségei, a bizonytalanság miatt csökkenő gazdasági teljesítmény. Korábban ezt az összes jövedelem 10 %-ára tehettük, ma már valószínűbb, hogy 2022-ben a GDP 15 százaléka körül alakulnak a háború költségei Magyarország számára. Ha gyorsan jönne a béke, és jövőre a visszazökkenés költségei már csak harmadekkorák lennének, akkor is a háború újabb 10 ezer milliárdba kerülne Magyarországnak.

Küzdelem a hiány elosztása körül

A járvány és a háború 20 ezer milliárd forintos költsége az ország egy évi összes jövedelmének 40 %-a. Ez a költség a 2020-2023-as időszakban eloszlik -így átlagosan évente a GDP egy tizedét teszi ki. Ez annyi, mint amikor egy átlagos négy gyerekes családnak négy év alatt 2,4 millió forint teher szakad a nyakába nem várt kiadások és elmaradó bevételek formájában - Havi 500 ezer forint nettó családi jövedelem mellett havi 50 ezer forint pótlólagos kiadás.

Amikor ennyi pénz hirtelen eltűnik, minden ember, vállalkozás, közintézmény próbál alkalmazkodni, csökkenteni a károkat: árat emelni, fizetésemelést elérni, értékálló(bb) megtakarításba menekülni, a túléléshez szükséges segítséget megszerezni… Indul az elosztási harc, kire mekkora rész hárul a költségekből. 

Aki drágábban vásárol ugyanakkora bevételből, vagy tartalékaira nem kap kamatot, az veszít. Akinek leépítésre, drága hitelre van szüksége, hogy túléljen, az még többet veszít. Akit bedönt a válság, az lényegében mindent. Közben néhányan nyernek is, mert jobban tudnak védekezni, gyorsabban tudnak alkalmazkodni, erősebbek vagy szerencsések. A vesztesek persze jóval többen vannak és többet buknak. Az igazi kérdés, hogy az árak, a bérek, a kamatok, a támogatások, az adók változásán keresztül kire mekkora teher jut a végén, ezt ki hogyan tudja elviselni.

A többlet megfelelő elosztásához sok hasznos segítséget kínál a közgazdaságtan, a morálfilozófia. Arra azonban nincsenek aranyszabályaink, hogyan osszuk el az egyre nagyobb hiányt. 

Mindenki érthető okból akarja a nála keletkező veszteséget másokra hárítani. A globális értékláncokban működők azért, hogy ne legyenek versenyképtelenek a világ kevésbé válságos térségeiben található konkurenseikhez képest. A hazai piacra termelő vállalkozások azért, mert a költségnövekedés továbbhárítása nélkül tönkremennek. A lakosság azért, mert nincs tartaléka, a havi kiadásai kifeszítik az életét. A közintézmények azért, mert működésük költségeit nem tudják csökkenteni. Az államháztartás azért, mert a nagy államadósság miatt nem tud terheket átvállalni. 

Három hosszú távú szempont a holnapért küzdőknek

Politikai, gazdasági színtéren zajlik a hárítási harc, mert a hiányt valahogy állni kell a végén. Három alapelv segíthet abban, hogy egyéni, vállalati vagy országos szinten jobban szervezzük a válságkezelést.

Minél inkább csökkentsük a veszteségelosztási harc költségeit

A „Ki fizeti végül a hiányt?” kérdésben senki sem enged, csak ha már nagyon muszáj. Visszatartja az információt, kivár, az alkupozícióját erősítő konfliktusokat generál, szövetségeket épít. Az nyer, aki a legerősebb, aki a legtovább kitart. Rengeteg energia éghet el az ilyen harcokban. Egyrészt sok időbe és pénzbe kerülnek a rövid távon alkupozíciót erősítő, hosszú távon irracionális gazdasági lépések, a stabil együttműködések bizalmi hátterének felélése. Másrészt nő a bizonytalanság, gyakoribbá válik a kapkodás miatti tévedés. 

Ezt úgy kerülhetjük el, ha gyorsan és rugalmasan sikerül megegyezni – akár országos gazdaságpolitikai kérdésekben, akár a vállalatközi kapcsolatok átalakításában, akár a dolgozók és a cégvezetés ügyeiben. 

Minél inkább óvjuk azokat, akiket a válság költségei végleg összeroppanthatnak.

Az egzisztenciális összeomlások megelőzése nem csak morális alapon igazolható. Azok az emberek, akik kiszorulnak a munkaerőpiacról, elvesztik az egészségüket, a lakásukat, hosszú időre vagy végleg kiesnek a gazdaságból. Minél többen járnak így, annál többen lesznek az értékteremtés résztvevői helyett olyanok, akik az aktívak terheit növelik. 

Ezt egyszer a rendszerváltás után kipróbálta az ország, amikor a gazdasági átalakulás során munkájukat elvesztő emberek szászezrei, családtagjaikkal milliói segélyre, nyugdíjba szorultak. Ez nem vált be.

Minél inkább bátorítsuk az alkalmazkodást, a kezdeményezést

A harcoknak egyszer majd vége lesz, a világ azonban már sohasem lesz olyan, mint a járvány és a háború előtt. Az az ember, vállalat, ország kerül ki majd jobb pozícióban ebből a válságból, aki képes alkalmazkodni a folyamatosan kialakuló új normálishoz. Azt nehéz előre eltalálni, melyik üzleti megoldás, milyen intézményi séma adja majd a legjobb választ a majdani szép új világban. 

A nem ismert jövőre a kísérletezés, a vállalkozó szellem bátorításával lehet készülni. Ezért kell ügyelni arra, hogy a jelen terheit ne az újító kezdeményezések megnehezítésével tegyük elviselhetőbbé. A cégeknek új termékekre, technológiákra, vállalatvezetési megoldásokra lesz majd szükségük. A közintézményeknek máshogyan kell majd szervezni működésüket. Az a közösség nyer, aki kitalálja ezeket az új módszereket, megszervezi ezek intézményi hátterét vagy leggyorsabban tudja átvenni azokat.

A válságkezelő folyamatosan hirtelen helyzetekkel néz szembe, azért küzd, hogy holnap is felkeljen neki a nap. Nehéz ilyenkor elveket érvényesíteni, azonban a végén az nyer, akinek ez mégis sikerül. Arra érdemes figyelni, hogy minél gördülékenyebb legyen a veszteségekről szóló viták megoldása, minél kevesebb ember veszítse el a munkáját és bátorítsuk a változó világra való felkészülést.

A szerző az MCC Közgazdasági iskolájának vezetője

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Pixabay