A Szent Zöld Inkvizícióról

A napokban tartottak egy úgynevezett globális klímasztrájkot, ennek apropóján a 444 időnként tudományos társoldala, a qubit hozott egy cikket, nem mástól, mint a woke ideológiát meghonosítani kívánó Kende Ágnestől – olyan mondatokkal, mint például „Magyarországon az ellenzéki kötődésűek jóval elkötelezettebbek a zöld gondolkodás mellett, mint a kormánypártiak”, majd rögtön utána a csúnya jobboldali magyarok kapcsán, hogy „azzal érvelnek, hogy a résztvevők közvetlen politikai haszonszerzésre használják a mozgalmat”.

S utána a bűnlajstrom: az idézett felmérések szerint a többség nem bólogat lelkesen annak a kérdésnek a hallatán, hogy „Fizetne-e egy kisebb károsanyag-kibocsátással járó energiaszolgáltatásért?”, illetve a további főben járó, nyereg alatt puhított bűnök, mint például, hogy „a magyar társadalom 77 százaléka szelektíven gyűjti a szemetet,

Én láttam közelről ilyeneket (magyarokat), és megsúgnám a szerzőknek, olyat is ismerek, aki állati zsiradékot ken fehérkenyérre, és élvezettel fogyasztja azt. Olyat is tudok, aki a népszerű újhullámos tudatmódosítók helyett pórias módon alkoholt fogyaszt! Állítólag akad közöttük olyan is, aki kis papírhengerekben dohányt éget és szív, ahelyett, hogy valami éppen legalizálnivalónak kikiáltott progresszív módon pusztítaná magát.

Sőt, egészen hihetetlen, de olyat is tudok, aki személyesen gyilkol állatokat, aztán felfalja őket, és az egészet elintézi azzal a szöveggel, hogy „disznótor”.

Az ember (na nem a magyar, vagyis, ha igen, akkor szigorúan ellenzéki beállítottságú, városi, magasabb státuszú, mint a cikkben olvasható – istenem, miért nem merik leírni, hogy „felvilágosult”? Mennyivel tisztább lenne minden a jó öreg kommunista szóhasználattal, mint ezzel a maszatolással!) szíve is megszakad.

És akkor arról nem beszéltem, hogy ezek a furcsa fajzatok (magyarok) vidéken (voltam már egyszer arra, nagyon messze van) egyszerűen fogságban tartanak tyúkokat, de még csak nem is szeparálják el a tyúkokat a kakasoktól, így azok szabadon erőszakolhatják a nőnemű, vagy legalábbis magukat annak valló szárnyasokat.

Szerencsére még vannak bátor aktivisták, akik beavatkoznak, így egyszerre lehetünk állatbarátok és klímavédők.

S akkor álljon itt egy komoly(nak szánt) állásfoglalás is. Személy szerint én általánosságban nem hiszek a kritikátlan haladás-narratívában. Konzervatív vagyok, fontolva haladok:

Példának okáért szeretnék egyszer egy nagyon aprólékos kimutatást látni arról, hogy pontosan hogyan hasznosulnak a különféle, környezetkímélőnek meg klímabarátnak kikiáltott megoldások. De nem csak akkor és ott, amikor használják őket: a szélerőmű nem magát betonozza le, nem a madarak adják kölcsön a szárnyaikat propellernek, és ha lejárt az életciklusa, nem bomlik le szépen magától a földben: minden egyes alkatrészének a legyártásához, szállításához, összeszereléséhez, beüzemeléséhez, üzemben tartásához, majd lebontásához és hulladékként tárolásához társul károsanyag-kibocsátás, amiről a zöldaktivisták sűrűn szeretnek elfeledkezni. Ők csak onnantól kezdve számolnak vele – és csak addig – hogy forognak az óriáspropellerek, és termelik az áramot.

Ugyanez igaz az elektromos autókra: nincs könnyen és szabadon hozzáférhető, laikusok számára is értelmezhető számítás arra vonatkozólag, hogy az első lítiummorzsa kibányászásától az utolsó hulladék akkumulátorcella elföldeléséig valóban kevesebb a környezetterhelése egy elektromos autónak, mint egy hagyományos üzemanyaggal működő, ámde frissen piacra dobott járgánynak – mert ugyebár a Teslát nem a hármas Golffal illene összehasonítani, hanem egy mai vetélytársával.

Hasonló demagógia, amikor előszedik a marhahús termelésének környezetterhelését, mellé teszik mondjuk a hajdináét, majd rávágják, hogy na ugye, aki nem akarja kinyírni a bolygót, az minimum, hogy vegánra vált, esetleg, ha nagyon nem bír magával, elrágcsálhat egy-két szöcskét.... A csirkehús ritkán kerül bele az összehasonlításba, talán azért, mert tizedakkora a környezetterhelése, mint a marháé.

Ahogy Sir Bedevere meg a trójai fanyula a Gyalog Galoppban, okoskodások, nagy médiahurrá, majd a végén csúnya zsákutcák és melléfogások kísérik a nagy zöld kísérletet, ahelyett, hogy feketén-fehéren kiszámolnák, pontosan miben és milyen módon érheti meg átállni – ökológiai lábnyom szempontjából – új, úgynevezett zöld megoldásokra. Biztos van ilyen terület, de amíg ez a hurráoptimizmus vakítja el a progresszív, és az ettől való viszolygás a konzervatív felét a fejlett világ társadalmainak (hol milyen arányban, ugye), addig nehéz értelmes kompromisszumokra jutni ebben a kérdésben.

Minderre pedig még rátelepszenek a zölddivatot kihasználó gazdasági szereplők, akik ezt az életérzést árulják papírszívószáltól a Tesláig, meg a politikum, amely szintén így tesz a voksokért, mígnem a pillanatnyi hangulat hevében, hogy, hogy nem, még egy ipari nagyhatalom, Németország is bezárt atomerőművekkel, letolt gatyával áll az energiaválság előtt.

Plusz azt sem ártana megvizsgálni, hogy a környezetterhelés és az előállítás költségei mellett milyen egyéb szempontokat kellene figyelembe venni a nagy kísérlet során. Például, hogy a megújuló energiatermeléshez szükséges nyersanyagok nagy részét, noha ezek főként Afrikában találhatóak, javarészt Kínában dolgozzák fel, minekutána a kínaiak sikerrel nyomultak be a kivonult nyugati gyarmatosítók után megürült helyekre. Egyszóval míg olajat meg gázt tudunk importálni néhány – per pillanat – az oroszoknál kevésbé antipatikus autokráciából,

Olyat, amihez mérve az orosz gáz- és olajfüggőség olyan lesz, mint a gyakorló heroinista kattogásához képest a kocadohányos hétvégi rákívánása a füstre. Zárójel bezár.

Vagyis, ha minden ilyen kérdést sikerülne tisztázni, hogy ne ártsunk hosszabb távon többet, mint amennyit javítunk, és ennek a költsége nem jár, teszem azt, mindannak a feláldozásával, ami a puszta termelő- és fogyasztóegységnél többé, emberré tesz minket (kultúra, gasztronómia, utazás, stb.), akkor szerintem a konzervatívok nagyobb része is benne lenne, hogy elinduljon valami értelmes zöldítés.

Addig pedig igazán nehezen róható fel, hogy az átlag magyar megmarad azoknál a dolgoknál, ami megtehető: szelektív hulladékgyűjtés, ásványvíz helyett otthoni szódagép, takarékosság a vízzel, árammal, fűtéssel.

Hogy ennél több kényelmetlenséget vállaljon, ahhoz bizonyosság kellene,

olyanok részéről, akik tízezer kilométerről hozatott mangóból készült smoothie-t kortyolgatva osztogatják meg magánrepülőkön klímakonferenciákra utazgató sztárok és politikusok zöld-magamutogatásait, miután tízezreket szívattak meg a budapesti dugókban a párezrek által használt bringasávjaikkal.

Ha valamire nincs szükség 2022-ben, az pont nem a dízelautó. Hanem a Szent Zöld Inkvizíció.

Fotó: Mandiner archív