Idegenből akcióznak

2022. szeptember 21. 12:38

A kretén sztálinistának tartott olasz kommunista vezető pártjának egyik leszármazottja, a Demokrata Pártnak nevezett formáció amerikai pénzeket zsebelhetett be az olaszországi választások előtt.

2022. szeptember 21. 12:38
null
Szőcs László
Magyar Nemzet

„Ezen talán még Palmiro Togliatti is halálra nevetné magát – ha nem lenne rég halott. A saját korában is kretén sztálinistának tartott olasz kommunista vezető pártjának egyik leszármazottja, a Demokrata Pártnak nevezett formáció amerikai pénzeket zsebelhetett be a vasárnapi olaszországi választások előtt. Nem a római amerikai követség folyósítja – ez snassz lenne –; kell hozzá »civil« szervezet, amely elvégzi az olasz melót. A csapatot Action for Democracynek hívják, vagyis akcióznak napjaink jolly joker hívószaváért, a demokráciáért (már amit ők értenek alatta), magyar hangjuk Korányi Dávid, Bajnai Gordon jobbkeze, tanácsadó testületükben pedig az Orbán-fóbiájukba beleőszült olyan nagyasszonyok és nagyurak foglalnak helyet, mint Kati Marton vagy ­Charles Gati.

Ne feledkezzünk meg Fukuyama professzorról sem, aki ugyan már harminc éve kijelentette, vége a történelemnek, győzött a liberalizmus és bedeszkázzák az eget, de ma már ő sem hisz ebben, noha afféle globális Lengyel Lászlóként remekül megél a magas tudományából. Ja, és ott ül a teamben Rafal Trzaskowski, Varsó liberális főpolgármestere, Karácsony Gergely városvezető harcostársa. Nagyon meg fognak lepődni, de az Action for Democracy – amellett, hogy az áprilisi magyar választások előtt Márki-Zay Péter mozgalmát is kitömte zavaros forrásból származó kétmilliárddal – Karácsonyéknak is csurrantott potom félmilliárdot oknyomozó cikkünk szerint, miközben (láss csodát!) Budapest és Varsó városát nem más hozza közös külpolitikai nevezőre, mint Korányi. Lássuk be, Soros György mégsem hozhatta személyesen, nokiásdobozban a guruló dollárokat, a politikai hazardírozás Orient expresszén zötykölődve.

Most éppen Olaszországban dúl az osztályharc, és nem ez lesz a végső. Togliatti idejében az olasz (szélső)baloldal a Szovjetuniónak volt fontos a hidegháborús felosztásban, és temérdek pénzt költött rá, hogy befolyásolja Rómát. Valamikor Bologna volt a legnagyobb, kommunista vezetésű város Havanna és Prága között. Ma, amikor a világ a globalisták és a patrióták harcáról szól, az olasz politika befolyásolása (is) elsődlegesen demokrata párti amerikai érdek, az ő kottájukra ugrálnak a Bella ciao dallamára önfeledten összekapaszkodó fiatalok.

Az Action for Democracy »szélsőjobboldali veszéllyel« riogat (magyar szinkronban: a választások esélyese a hazafias Olasz Testvérek.) A globalisták levelibéka-időjósa, Paul Lendvai a tegnapi jegyzetében nemcsak a minapi svéd eredmény miatt jajveszékel, de az olasz jobboldal várható győzelme miatt előre is. Valóban, ha ezeket jövőre spanyol és lengyel siker követi, nagy a córesz, érdemben változhatnak az erőviszonyok Európában.

Trumpékat néhány éve szétszedték a »demokraták«, azt állítva, oroszok dolgoztak nekik. Az Action for Democracy ingerülten tagadja, hogy beavatkozna, majd cáfolatnak szánt szavai beismeréssel érnek fel: »támogatásaink a demokratikus értékeket, a választásokon való részvételt és a választások tisztaságát célozzák. Célországainkban olyan szervezeteket támogatunk, amelyek pártoktól és választásoktól függetlenül élen járnak a demokráciáért folytatott harcban«. Csak éppen a patrióták ebbe nem férnek bele. Erre mondta a viccbéli Kohn bácsi: »Ügyes!«”

Nyitókép: Fabrice COFFRINI / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anonimusz007
2022. szeptember 21. 21:16
Szőcs László #1
csulak
2022. szeptember 21. 17:27
a baloldal mindenhol szar !
Rocktoberi
2022. szeptember 21. 16:04
Törvényes Olaszországban külföldi pénzből választáson indulni?
LancelotDuLac
2022. szeptember 21. 15:22
xDDDDDF már megint a Mandi - minden kamu írást lehoz! sehol egy link a Magyar N. írásában egy torz agyszülemény csak!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!