Az ukrán külügyminiszter szerint még jobban meg kéne szankcionálni az oroszokat
„Az orosz propaganda állításai ellenére a szankciók működnek” – írta Andrij Szibiga ukrán külügyminiszter az X-en.
A mindenkori lengyel vezetés oroszfóbiáját ismerve nem meglepő, hogy Varsó Moszkva kivéreztetésére próbálja kihasználni az ukrajnai háborút.
„A mindenkori lengyel vezetés oroszfóbiáját ismerve nem meglepő, hogy Varsó Moszkva kivéreztetésére próbálja kihasználni az ukrajnai háborút. Ambícióik azonban itt nem állnak meg. A jelek arra utalnak, hogy a lengyelek célja nem kevesebb, mint saját dominanciájuk újraélesztése az egykor hozzájuk tartozó területeken. Varsó a jelenlegi turbulens helyzetben nemcsak az »orosz kérdést« rendezné le hosszú időre, de csendesen kiterjesztené befolyását a keleti szomszédságára is.
A napokban ismét Kijevben járt Andrzej Duda lengyel államfő. A Krími Platform nevű ukrán kezdeményezés támogatói közül egyedül személyesen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy nappal később Boris Johnson brit kormányfő is betoppant a Függetlenség napját ünneplő fővárosba, akkor látjuk, hogy az ötletgazda és fő stratéga Egyesült Államokon kívül mely két középhatalom érdeklődik a legintenzívebben Ukrajna iránt. Igazán a török elnökkel lett volna teljes a csapat, Erdogan azonban inkább a béketeremtésre koncentrál, és egy ilyen egyoldalú demonstratív lépéssel nem akarta kockáztatni a reményei szerint Törökország mozgásterét szélesítő, valamint presztízsét emelő esetleges sikert.
A lengyel elnök azonban igyekezett a legtöbbet kihozni a szimbolikus napból. Kattogtak a fényképezőgépek, és öntötték a lengyel-ukrán szövetséget megpecsételő kézfogásokat. Nem maradt adós Andrzej Duda a szép szavakkal sem. Többször és többféleképpen is kifejezte tiszteletét az ukrán népnek a szülőföldjéért folytatott hősies küzdelméért, és leszögezte, hogy a lengyelek velük vannak, és támogatni fogják őket a harcok utolsó napjáig.
»Arról a nyilvánosság előtt már kevesebb szó esett, hogy a látogatás, és a kétoldalú találkozó Volodimir Zelenszkij elnökkel újabb lépés volt Ukrajna 'puha annektálása', vagy, ahogy ők fogalmaztak, a 'különleges kapcsolatok további elmélyítése' felé.”
Nyitókép: DIMITAR DILKOFF / AFP