Nyolc évig jártunk egy általánosba. Őt úgy nevelték szadeszes szülei, ahogyan az a korszakos államférfi, Gelencsér Ferenc szerint kívánatos: készülés a jövő sikerszakmáira, különangol „egészen apró kortól kezdve”, közgazdaságtan korán, csak semmi hittanóra, semmi fölösleges sallang.
Erre összefutunk most, sok-sok év elteltével, és mi buggyan ki belőle? Hogy ő engem hogy irigyel. Hogy rajtam nem volt az a nyomás, amivel őt agyonstresszelték. Hogy nekem kiskoromtól ott volt a hit és az a másik dimenzió, amiről neki egy szót se szóltak. Hogy mennyire fals és romboló volt az a haszonelvű, karrierista megközelítésmód, amiben nevelkedett. Miközben lám, szakmailag és anyagilag semmivel nem jutott előbbre, mint a magamfajta hittanos. Hótt fölöslegesen bénázták el a gyerekkorát, kvázi.
Természetesen lehet erre azt mondani, hogy hagyjuk már, egyetlen nő élettörténete irreleváns, de azért egy ilyen beszélgetés után mégiscsak
meg-megborzong az ember, amikor kiáll az egykori szadeszes szülőkre hajazó momentumos,
és a tanév elején ellentmondást nem tűrő hangon osztja az észt, miszerint „ha a gyermekeink meg akarnak majd élni, el akarnak majd helyezkedni a munkaerőpiacon, akkor sokkal nagyobb előnyt fog jelenteni a közgazdaságtan és az informatika, mint a hittan”.
Már csak azért is felszalad erre a szemöldök, mert egyidejűleg arról is tájékoztat minket a Momentum elnöke, hogy az ex-katások élete csütörtöktől „kifordult a négy sarkából”; az „árokba” lettek dobva mind (ügyvédestül, futárostul), bele a létbizonytalanságba. Ami arra utal, hogy hiába tanult a politikus iszonyú sok közgazdaságtant, nem sikerült kiszámolnia, valójában mekkora tehernövekedést jelent ez a változás az idei évben egy átlag katásnak – pedig még nekem, apologetikán és latin himnuszokon pallérozódott bölcsésznek sem okozott gondot a megfelelő adózási mód kiválasztása, amellyel életem pontosan ugyanúgy zajlik tovább ma is, ahogyan zajlott katásként. Különös tekintettel arra, hogy a vagyonnal kapcsolatos szentírási passzusok ismeretében az ember talán kevésbé lesz depressziós attól, hogy az eddigi szuperkedvezményes adózás helyett előbb-utóbb majdnem annyi közterhet kell majd viselnie, mint egy pedagógusnak.