Rosszá tesznek minket az előítéleteink?

„Mindenki előítéletesen gondolkodik. Legbelül nem olyanok vagyunk, mint amilyenek a társadalmi elvárások szerint kellene lennünk. Mindez nem jó, vagy rossz, egyszerűen csak természetes. Bár előítéletes gondolatai mindenkinek vannak, azért már felelősek vagyunk, hogy azonosulunk-e előítéleteinkkel.

Bár általában nem tartjuk magunkat előítéletesnek, a gyakorlatban átmegyünk az utca másik oldalára, amikor romák jönnek szembe velünk, munkánk során lebecsüljük és sokszor gyerekként kezeljük az időseket, és kevesebb fizetést ajánlunk teljesen ugyanazon önéletrajzzal beadott álláspályázatra, ha női név szerepel rajta. Kutatások szerint nemcsak tudatosan, de még tudat alatt is képesek vagyunk előítéletesek lenni.

Nem véletlenül irányítják ennyire átfogóan az előítéletek az emberi viselkedést: az előítéletesség megismerési rendszerünkbe van kódolva. Előítéletesnek lenni nem jellemhiba, egyszerűen természetes működésünk része. Míg a jogegyenlőség sajnos nem érvényesül maradéktalanul, a psziché törvényei előtt bizony mindenki egyenlő.

Ez nem azt jelenti, hogy előítéletesen viselkedni is jó – azért már mindenki maga felelős, hogy ne azonosuljon a benne lévő előítéletekkel és romboló tendenciákkal. Ebben az írásban mégis azt hangsúlyozom, hogy előítéletes gondolataink még nem jelentik erkölcsi romlottságunkat.

A bennünk lévő gonosz vágyak elismerése csökkenti annak az esélyét, hogy kiéljük azokat, és valódi választást ad a kezünkbe.

Ellenben ha álszent módon viselkedünk egymással, mindenkinek ártunk. Az alábbiakban először bemutatom, miért gondolkodunk szükségszerűen előítéletesen, és milyen pszichológiai mechanizmusokon keresztül jönnek létre az előítéletek. Ezután bemutatom az előítéletesség egyik veszélyes terepét, a jogi eljárások világát.”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton. Illusztráció.