Jog a vallástalansághoz

„Kérem vissza a jogomat. Ami formálisan megvan: még az Alaptörvény is kimondja a világnézeti szabadságot. Ami ugyebár magába foglalná a vallásszabadság mellett a vallástalanság szabadságát is. Csak éppen nap mint nap érzékeltetik velem: erkölcsileg nem vagyok egyenlő. Ha egyszer nem vagyok vallási értelemben hívő, akkor bizonyára

olyasmi, mint Madách tragédiájában az eszkimó szín szerencsétlenjei.

»Ha valaki nem hiszi, hogy a tetteiért majd felelnie kell az Úristen előtt, akkor úgy van vele, hogy bármit megtehet, ami a hatalmában áll« – így a hatalommal soha életében vissza nem élő miniszterelnökünk.

Eszerint az erkölcs azonos a valláserkölccsel. Én és a hozzám hasonlók eleve nem léphetünk az erény útjára. Ki vagyok zárva onnan, akkor is, ha sok esetben a hasonló erkölcsi parancsokat, pl. a szolidaritás, a testvériség, a szeretet, segítségadás, irgalom, az erőszak- és gyűlöletmentesség követelményeit igyekszem követni, mint a vallások gyakorlói. De az mégiscsak gyanús, hogy ezeket nem Isten létéből vezetem le, hanem az ember képességeibe és lehetőségeibe vetett bizalomból -ha úgy tetszik, hitből, de az emberiség történelmi progressziójának megtapasztalásából is. Része vagyok a sokat emlegetett zsidó-keresztény kultúrának, de ugyanennyire az európai humanizmus, felvilágosodás és szabadelvűség (bizony: liberalizmus!) hagyományainak is.

Baj?”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton