„Kérem vissza a jogomat. Ami formálisan megvan: még az Alaptörvény is kimondja a világnézeti szabadságot. Ami ugyebár magába foglalná a vallásszabadság mellett a vallástalanság szabadságát is. Csak éppen nap mint nap érzékeltetik velem: erkölcsileg nem vagyok egyenlő. Ha egyszer nem vagyok vallási értelemben hívő, akkor bizonyára
önző, elvek és értékek nélküli, emelkedettebb gondolatokra képtelen emberi véglény vagyok,
olyasmi, mint Madách tragédiájában az eszkimó szín szerencsétlenjei.
»Ha valaki nem hiszi, hogy a tetteiért majd felelnie kell az Úristen előtt, akkor úgy van vele, hogy bármit megtehet, ami a hatalmában áll« – így a hatalommal soha életében vissza nem élő miniszterelnökünk.
Eszerint az erkölcs azonos a valláserkölccsel. Én és a hozzám hasonlók eleve nem léphetünk az erény útjára. Ki vagyok zárva onnan, akkor is, ha sok esetben a hasonló erkölcsi parancsokat, pl. a szolidaritás, a testvériség, a szeretet, segítségadás, irgalom, az erőszak- és gyűlöletmentesség követelményeit igyekszem követni, mint a vallások gyakorlói. De az mégiscsak gyanús, hogy ezeket nem Isten létéből vezetem le, hanem az ember képességeibe és lehetőségeibe vetett bizalomból -ha úgy tetszik, hitből, de az emberiség történelmi progressziójának megtapasztalásából is. Része vagyok a sokat emlegetett zsidó-keresztény kultúrának, de ugyanennyire az európai humanizmus, felvilágosodás és szabadelvűség (bizony: liberalizmus!) hagyományainak is.
Baj?”
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton