»A szankciók következtében az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig nem esett térdre. Ez a fegyver visszafelé sült el, Európa lábon lőtte magát.«
Ezzel szemben a valóság: Putyinnak évei voltak a háborúra és a szankciókra való felkészülésre, Európát viszont teljesen váratlanul érte a válság. A körülményekhez képest jól védekezik, Európa országai sorra jelentik be a jóléti antiinflációs intézkedéseket. Németországban pl. 65 milliárd eurós csomagot jelentettek be, emelik a családi pótlék és a lakhatási támogatást összegét, ársapkát vetnek ki az energiára, az adómentes jövedelem alsó határát pedig kiterjesztik. Oroszországban ezzel szemben már tavasszal beállt a technikai államcsőd, beszakadt a GDP, az autóipar, a gépgyártás, bajban a mezőgazdaság, a könnyűipar, a nyugati vállalatok ezerszám vonulnak ki az országból, rohamos tempóban növekszik a munkanélküliség, az infláció 15 százalék körül alakul, az orosz értelmiség, a mozgósítás óta pedig a hadra fogható fiatalok is százezerszám hagyják el az országot. A hadiipar lényegében megbénult: a két nagy orosz tankgyár leállította a gyártási tevékenységét, aminek már hatása lehet az ukrán katonai sikerekre is. A szankciók működnek, az energiaválságról Putyin tehet, a magyarországi válságért pedig Orbán Viktor rossz kormányzása a felelős.”
Nyitókép: MTI/Mónus Márton