A reparatív megközelítések betiltása sérti a terápiaválasztás szabadságát

Ma az LMBTQiA+ teljes témaköréről szinte lehetetlen objektívan beszélni, mivel ezt a gender-lobbi nem engedi. Amikor a tudomány mai állásáról szeretnénk vitát folytatni, akkor személyeskedő, sértő, érzelmekkel teli válaszokat kapunk. Mindez pedig ellehetetleníti az érdemi vitát. Így van ez a pszichológusok között is, pedig, hogy a csoport egyéneinek nagy szüksége lenne támogatásra. Ez a morál azonban aláássa a segítők iránti bizalmat és ellehetetleníti a szakmai fejlődést, ahogyan a szakma fejlődését is. 

Annak ellenére, hogy vitát nem folytatunk, bizonyos cikkek állításai igen felkavaróak, egyenesen megkérdőjelezhetőek. Etikátlannak tartom a közvéleményt olyan mondanivalóval befolyásolni, aminek ködös fogalmai még a szakemberek előtt sem feltétlenül ismertek. A tudományosság alapja a módszertan pontos ismertetése és a statisztikai eredmények levonása mellett a definíciók egyértelműsége. Hozzá kell tennem, hogy utóbbi, alapvető kritérium, a gender-elmélet tárgykörében napról-napra változik, minden túlzás nélkül.

Úgy látom, hogy a Németh Ádám és Filó Mariann kutatásából készült interjúk az előbbieket egyértelműen nélkülözik. A WMN egyenesen az alábbi, megtévesztő és félelemkeltő címmel hozta le az interjút: „Átnevelő terápia akár egy pszichológiai rendelésen is megtörténhet – itthon is”. 

Néhány alapvető, hazai tény felfedése talán segít az olvasóknak megérteni, miért megtévesztő a fentebbi címadás.

Az „átnevelő terápia” kifejezés egyáltalán nem szakzsargon, kizárólag a figyelem felkeltésének és a szorongás, félelem erősítésének eszköze. Szakmailag ma a reparatív, konverziós, reintegratív „terápiákról” beszélhetünk – az újbeszél és a folyamatos fogalmi változások miatt nehéz követni a mainstream mondanivalóját. Az idézőjel releváns, hiszen valójában szemlélet, megközelítés, amely a nemi identitás megváltoztatását is célozhatja – többek között –, a terápiás ülésen, pontosabban valamilyen ülésen. Nem eljárásrend, protokoll és különösképpen nem pszichoterápiás módszer.

Van sokféle terápiás módszer, amelyeket lehet alkalmazni affirmatív vagy reparatív szemlélettel, célzattal. A nemi irányultság heteroszexuális irányba való elmozdulása ráadásul gyakran nem szándékolt mellékkövetkezménye például egy trauma feldolgozásának. Emellett a kutatások szerint míg a heteroszexualitás viszonylag stabil, addig az LMBTQ-irányultságok valóban képlékenyebbek, a homoszexualitás pedig gyakran változik spontán módon is heteroszexuális irányba.

Fentebb említett cikkben elhangzik, hogy sok ilyen terápiát pszichológusok végeznek Magyarországon. Ezzel újfent fogalmi problémába ütközünk.  A pszichológusok számára a Magyar Pszichológiai Társaság Etikai kódexe, bizonyos pszichológusokra – klinikai szakpszichológus – a hatályos egészségügyi törvény az irányadó, a Magyar Orvosi Kamara tagságával és szabályival. A pszichoterápia fogalma gyógyító eljárások halmaza. Pszichoterápiát viszont kizárólag klinikai szakpszichológus végezhet, a Pszichoterápiás Tanács feladata a képzések jóváhagyása, protokolláris ellenőrzése, hatékonyságának felügyelete, legfőbb feladata azonban egységes képzési rendszerhez való hozzájárulása. A Pszichoterápiás Grémium döntése, szakmai tapasztalata segítheti hozzá a kiképző egyesületeket egyes módszerek bevezetéséhez. Mindez hosszadalmas és rögös út általában a legbiztosabb, legtöbb adattal rendelkező módszerek esetén is. https://pszichoterapiastanacs.hu/

A felvett képzések között azonban sem reparatív, sem konverziós, sem reintegratív, sem „affirmatív” „terápiáról” nincsen szó. S bár vannak képzések – túlnyomórészt szakmánkon kívül –, amik nem tartják fontosnak a képzések egységesítését, esetleg nincsen lehetőségük szélesebb célközönséget megszólítani, vagy más szakmacsoporthoz inkább tartoznak, a pszichológusok felé egyértelmű elvárás, hogy igyekezzenek akkreditált módszerekben képződni, melynek fentebbiek a feltételei az egyéb törvényi szabályozásokon túl.

Muszáj kitérnem arra a szembetűnő anomáliára, hogy a „reparatív” fogalom ködössége, nem tiszta keretei folytán a legtöbb hazai szakember sem tudja pontosan mire gondol a szerző – vagyis a mainstream –, a nem szakmabeliek pedig főként. Mivel azonban már a fogalmi keret, mint „terápia” is hibás megfogalmazáson nyugszik, erről talán kár is beszélnünk.

A reparatív terápiákat szembeállítják az affirmatív szemlélettel, ami a terápiás helyzetben a szexuális irányultság, nemi identitás elfogadását jelöli, annak megismerésében, megerősítésében támogatja a klienst. A reparatív és affirmatív szemléletű ülések hatékonyságvizsgálatai során ellentmondásosak a tudományos eredmények. Bizonyos kutatások alapján az affirmatív szemlélet egyértelműen csökkenti a szorongás, a hangulatzavarok kockázatát és az öngyilkossági rizikót. Napvilágot láttak azonban olyan eredmények is, melyek ugyanilyen hatékonyságot találtak a reparatív szemléletű terápiák esetén is. A kérdésben tehát konszenzus nincsen. Tovább várunk a tudományos eredményekre a témában, vagyis várnánk, több országban viszont már a tárgykör kutatása is tiltott, vagy nem kapnak rá etikai engedélyt, ami a tudományos vitát és fejlődést akasztja meg.

A konszenzus és a megbízható eredmények hiányának figyelembe vételével nehéz támogatni egy szemlélet betiltását. Valójában nem is látom, hogyan lehetséges, talán gondolatrendőrségen keresztül. Véleményem szerint járhatóbb út lenne a megfelelő protokoll kidolgozása. Főként azért, mert a „betiltás”, „betiltatás” sérti a terápiaválasztás szabadságát. Sérti a kliens azon jogát, mely szerint kérhet akár azért is segítséget, hogy nemi identitása, vagy szexuális orientációja megváltozzon.

Összefoglalóan kijelenthető, hogy egymás üldözése helyett, mindazon, legfőképpen nem szakmabelieket kell elmarasztalni, akik módszereikkel klienseiknek ártanak – megszegik a „ne árts” esküjét –, másnak láttatják módszereiket, mint ami – kuruzslás –, megtévesztik klienseiket, a szakmai iránymutatásokat nem tartják tiszteletben. Mindez azonban már a „kuruzslótörvény” hatálya alá tartozik, és nem szakmai vita tárgyát képezi. Minden segítségkérő számára magas fokú körültekintést javaslunk szakemberválasztás esetén, értve ezt nem kizárólag saját, pszichológus szakmámra.

A hétköznapokban sokszor halljuk, hogy „nem a papír a lényeg”. Ebben az esetben viszont a végzettség egyértelműen irányadó. Elkülöníthetővé válnak szakmák, szakmacsoportok, módszerek. Az etikus eljárás során már a szakemberkereséshez kérhet bárki segítséget, ez nem jelent elköteleződést. A magam részéről elmondhatom, rendszeresen keresek személyiséghez, problémakörhöz, lakóhelyzethez inkább illeszkedő kollégát, hiszen a szakemberek legtöbbje fel tudja mérni kompetenciahatárait. Többek között ez is sokéves képződésünk része, hozzátéve, hogy mind az orvosok, mind a pszichológusok vagy mentálhigiénés szakemberek intézményesített képzési rendszerei hazánkban kiválóak.

Problémának látom ideológiai támadás alá helyezni szakmánkat, eredményesebbnek tartom a tudományos eredményeken alapuló szakmai és nem érzelmi vitákat a fejlődésben.