Salman Rushdie és a sértett vallási érzelmek kísértete

„Legalább egy tucatnyi ok van arra, hogy Salman Rushdie íróként, gondolkodóként, művészként, a szólásszabadság hangjaként, ellenzékiként és másként gondolkodóként miért nélkülözhetetlen. Most, hogy Rushdie kórházban fekszik, és küzd a brutális támadás ellen, amelyet pénteken New Yorkban követett el ellene Hadi Matar, egy New Jersey-i fiatalember, aki köztudottan szimpatizál az iráni állammal, két ok különösen fontos.

Először is, azóta, hogy Khomeini ajatollah 1989-ben fatvát bocsátott ki, amelyben elrendelte Rushdie halálát, amiért a Sátáni versekben az iszlámot gyalázta, Rushdie többször figyelmeztetett bennünket a vallás körüli lábujjhegyen járás veszélyeire, a vallás szkeptikus vizsgálat, kritika vagy szatíra alóli mentesítésére, mert félünk attól, hogy megsértjük a hívőket. És az elmúlt három évtizedben Rushdie-nak újra és újra igaza lett, nemcsak a saját tapasztalatai, hanem számos más eset – Taslima Nasreen, Shirin Dalvi, a Charlie Hebdo lövöldözése vagy Gauri Lankesh – példáján keresztül.

Rushdie azonban nem kizárólag a vallással kapcsolatban kongatta meg a vészharangot. Ragaszkodik ahhoz, hogy a szabad beszédhez való jog, és ami döntő fontosságú, a sértéshez való jog nemcsak a demokratikus társadalmi rend, hanem az emberi lét alapvető feltétele, és ez a beszéd minden formájára vonatkozik. A politikai beszéd, a komédia vagy a mindennapi beszélgetés mind megérdemli, hogy ugyanolyan szentséggel kezeljük, mint ami értékes és lényeges.

[...]

A kongresszusi vezetőknek talán nem árt emlékezniük arra, hogy Rajiv Gandhi kormánya volt az, amely betiltotta A sátáni verseket, és ez a döntés világszerte hasonló reakciókat váltott ki, és meggyújtotta a parázs vitát. Az indiai politikai osztálynak pedig talán érdemes lenne egy kis bátorságot tanúsítania, hogy felszólaljon a vallási érzelmekről szóló törvény ellen, amelyet kényelmesen tart a könyvekben, mint praktikus fegyvert a büntetés kiszabására vagy politikai konfliktus és tőke generálására.

A neves jogi és emberi jogi tudós, Abdullahi An-Na'im megjegyzi, hogy minden kimondott ortodoxia eretnekség. Ezért – érvel – az eretnekséget az »innovatív« és kritikus gondolkodás eszközeként kell ünnepelnünk. Az eretnekség ebben az értelemben utat nyit a felszabaduláshoz és az én új elképzeléseihez, egy olyan ajándék, amelyet a nagy irodalom is felhasználásra kínál. Ebben a szellemben kell ünnepelnünk Rushdie-t, miközben reménykedünk a gyógyulásában: nem csak a szólásszabadság iránti elkötelezettségéért, hanem valójában A sátáni versek megírásáért is. Nem kevesebbel tartozunk neki.”

Nyitókép: Herbert Neubauer /APA-Picturedesk via AFP