I Love Gorbacsov

2022. augusztus 31. 10:15

A rettegett szovjet birodalom élére emberarcú vezető állt.

2022. augusztus 31. 10:15
null
Látószög blog

„Jelen dolgozatot 2006-ban írtam, amely Politikailag inkorrekt című könyvemben jelent meg. Mostani közzétételét az indokolja, hogy 2022. augusztus 30-án, életének 92. évében, hosszú ideig tartó, súlyos betegeskedés után elhunyt Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió elnöke.

Nagyon fiatal volt. Alig lehetett elhinni. Hiszen már olyan régóta éltünk gerontokráciában. Hozzá idomultunk az újra és újratöltött, elemmel működtetett Brezsnyevhez, a nyugdíjasok klubjában szörcsögő Zsivkovhoz, Honeckerhez, Ceaușescuhoz és a kacsintós Kádárhoz. Nem is emlékeztünk arra, milyen volt az élet előttük, és már nem is reménykedtünk abban, hogy lesz élet utánuk is. A szocializmust építgettük, kevés lelkesedéssel, egyre fásultabban. A nyolcvanas évek közepére nem maradt egész Magyarországon egyetlen hívő kommunista sem. Viszont az egész ország realista volt.

A szocialista rendszert adottnak vette, mert létét a Vörös Hadsereg szavatolta. 1956 óta tudtuk, 1968 és 1981 pedig újra és újra átismételtette velünk a leckét, hogy Európának ezen a felén a Szovjetunió az úr, a végső szót pedig a vörös csillagos tankok mondják ki. Senki nem kételkedett nálunk abban, hogy a szocializmus megreformálhatatlan, és nincs más lehetőségünk, mint berendezkedni a túlélésre. Akkor még nem tudtuk, hogy 1984, az orwelli 1984 lesz a létező szocializmus utolsó »békeéve«.

Mert 1985-ben jött Gorbacsov, és megkezdődött a visszaszámlálás. Először csak új kifejezések terjedtek el: glasznoszty és peresztrojka. De kit érdekelt? Mindenkinek a könyökén jöttek ki a Szovjetunióból kiinduló újabb és újabb jelszavak, »sztahanovista« mozgalmak. Aztán egyszer csak megértettük, hogy itt és most másról van szó.

A rettegett szovjet birodalom élére emberarcú vezető állt.

És akart valamit. Azt hitte, abban bízott, hogy a kommunista rendszer megreformálható, sőt azt remélte, hogy majd ő lesz az, aki megreformálja, vagyis modernizálja az egyre palástolhatatlanabb működési zavarokkal küszködő Szovjetuniót. Hatékonnyá és versenyképessé teszi gazdaságát, működőképessé intézményeit. Nem értettük Gorbacsovot. Kételkedtünk. Az SZKP főtitkára ilyen naiv ember lenne? Előfordulhat az, hogy valaki az ő pozíciójában, az ő hátterével nem tudja, hogy a kommunista rendszer megreformálhatatlan? Hogy csak a terror és a tehetetlenségi nyomaték tartja össze? Hogy a legkisebb változtatás következtében kártyavárként omlik össze?”

Nyitókép: MTI/EPA/Jens Kalaene

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. szeptember 01. 00:55
Ajánlom elolvasni, nagyon érdekes interjú: Gorbacsov azt mondta nekem, hogy „Miklós, amíg én ebben a székben ülök, 1956 nem ismétlődik meg” https://24.hu/kultura/2022/06/26/nemeth-miklos-szenasi-sandor-mihail-gorbacsov-rendszervaltas-interju-matine/
Válasz erre
0
0
NTLLK
2022. augusztus 31. 20:00
Jobb későn, mint soha... Felismerte a bolsevizmus lényegét és tarthatatlanságát. De Csernobil nélkül még sokáig húzták volna. Ha nem örökké...
Válasz erre
0
0
szájmontemplár
2022. augusztus 31. 17:47
Gorbacsov szerint 56-ban szükség volt a szovjet beavatkozásra! Ezért Mérinek nincs igaza!!
Válasz erre
0
0
simonvitéz
2022. augusztus 31. 16:03
"I love Gorbacsov." Nos, annyiban én is,hogy a feltűnése vezetett el ahhoz, hogy a ruszkik végre kitakarodjanak az országból. Egyébiránt kizártnak tartom, hogy ő egyszemélyben donthetett volna a kommunizmus Oroszországból való kivezetésérol. Ennyire azért nem vagyok naiv. Nem sokkal a távozása után az amerikai cégek kurtán furcsán jutottak gigantikus nagy eroforrásokhoz és profithoz. Az utóda, Jelcin totál alkalmatlan volt mindenre.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!