A merénylet, akárki is áll mögötte, az eszkaláció irányába hat

2022. augusztus 21. 22:04

Az orosz „korlátozott háború” átmehet totális háborúba, mozgósításba. A felháborodás orosz nacionalista körökben óriási.

2022. augusztus 21. 22:04
null
Demkó Attila
Demkó Attila
Facebook

„Dugin 2014-ben ezt írta a Majdan után:

»Putyinnak teljes politikai és geopolitikai manőverezési szabadsággal kell rendelkeznie a Szárazföld és a Tenger küzdelme során, amelynek középpontjában Új-Oroszország sorsa áll. Nagyon komoly esélye van annak, hogy a Szárazföld megelőzi a Tengert 2-1 arányban, megerősítve ezt a 2-t újabb területekkel és átmegy a következő fázisba – a Kijevért folytatott küzdelembe. Tovább nem kívánok előre tekinteni. Lépcsőzetesen fogunk cselekedni. Mindenhol van kockázat, mivel a történelem nyitott. Az ember az egyetlen élőlény, amely kockázattal éli életét. Embernek lenni – kockázatos.«

A kockázatot tegnap maga is megtapasztalta. A merénylet, akárki is áll mögötte, az eszkaláció irányába hat. Az orosz »korlátozott háború«, mert ez az, átmehet totális háborúba, mozgósításba. A felháborodás orosz nacionalista körökben óriási.

Az utóbbi napok összes eseménye a háború durvulása irányában hat, a békére – vagy inkább tűzszünetre talán nem volt ennyire kevés esély egyszer sem február 24 óta.”

Kapcsolódó tartalom:

The Guardian: Valószínűleg megrendelésre hajtották végre a Dugin lánya elleni merényletet
Ukrajna továbbra is tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. Bővebben...

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. augusztus 22. 14:55
Felkészül a kedves papa..
bunko_jobbos
2022. augusztus 22. 09:12
1 legalabbmegtudjak a hatalmasok, higy a haboru nem olyan tavoli dolog, ahol kiadod a parancsot, oszt majd meghalnak valakik. a te lanyod is meghalhat, nem csak a szegenye 2. ahogy orban mondta, strategiai nyugalom kell. ha putyin beduhodik, akkor elbaxxa az egeszet, es ezt akartak a merenylettel. re melem, nem csinal ennek hatasara semmi jol eso buntetoakciot, ami racionalisan egy baromsag. Mint a tronorokos megbosszulasa. Vagy a lrgnagyobb benaxas, Berlin bombaxasanak megbosszulasa.
foldizs
2022. augusztus 22. 07:52
Netán olyan ez, mint a Csecsenföld lerohanását megelőző, állítólagos csecsen merényletek, amit valójában az orosz titkosszolgálat rendezett meg? Nem meglepő!
amaurote
2022. augusztus 22. 01:25
a magyar keresztényeknek felállt a farkuk putyintól és háborújától. a pokolban se fogják megérteni, hogy mit rontottak el...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!