Hol búvik ilyenkor a beteg, romlott és perverz Nyugattal szembeni honi öntudat?

„Na és? Hol marad ilyenkor a fennkölt szellem, a rangot adó tudás, hol búvik meg a beteg, romlott és perverz Nyugattal szembeni honi öntudat? Miért is baj, hogy most nem ám központi irányításra, kézi vezérléssel, fentről, a Karmelita kolostorból, hanem az autonóm szabad akarat döntése nyomán határozott úgy egy szerelvény a Kárpát-medencében, hogy meghosszabbítja magát Bicskéig, sőt, Lovasberényig, de ha kell, s miért ne kellene, Miskolcig és Debrecenig, Sárvárig és Zalaszentgrótig, Lénárddaróctól Cibakházáig, Panyolától Taktakenézig, Nagybudmértől Kajászóig, miért menne a magyar gőzös csak Kanizsára, elég volt a gépies, mechanikus, elidegenedett kiszámíthatóság, legyen meglepetés, csoda és roppant büszkeség, hogy nézd már, hát épp itt pöfékel a mi falunk közepén (szélén, átellenben) a nemzet vonata, hogy még aznap sok-sok más település lakójában ugyanez a méltóság és önbecsülés ébredjen fel, így hát a nemzet vonata nem eltévedt, ilyet csak a hazátlan idegenszívűek képesek hörögni, valójában a nemzet vonata összeköt bennünket, mindenhol várják őt, akár a Messiást, nem tudni, hol és mikor tűnik föl, hiszen Pál apostolnál is írva van, hogy »úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj« (1Tesz 5,2), hogyan máshogy, magyar szerelvény ő, hát nemcsak mint éjjel a tolvaj, hanem nappal is, mint a tolvaj, a nap 24 órájában, mint a tolvaj, megállás nélkül, ahogy Walt Whitman a Téli mozdony című versében megénekelte, épp olyan a magyar szerelvény, »téged dalollak… engedelmesen utánad kocogó vidám kocsijaidat, melyek csendbe-viharba, lassan vagy gyorsan mindig követnek«, ilyen ez a magyar szerelvény, bárhova tévedjen, bárhová zakatoljon, pöfékeljen elől a hatalmas nagy gőzös, a kocsijai engedelmesen kocognak utána, csendbe-viharba, lassan vagy gyorsan mindig követve őt, menjen ő bárhová, bármikor és bármeddig, Zalaszentgróttól Kajászóig, Cibakházától Panyoláig, a magyar szerelvény, kompra föl, de kompról le sosem, kompostól zakatol szerte az országban, és ha váratlanul tűnik fel, nem kiszámíthatóan, az annál jobb, mert akkor Anna Karenina sem tudott volna odaugrani elébe, meg József Attila sem, és Latinovits sem, hát mit nem lehet ezen megérteni?”

Nyitókép: Gábor György Facebook-oldala

Kapcsolódó tartalom

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay