Volt abortuszom, és nem vagyok hajlandó szégyellni

„Hogy ha harmincas nő vagy, akkor tulajdonképpen már lelkesedned kellene a családalapítás koncepciójáért. Hogy az ismerőseid már szülnek körülötted. Hogy nem csak a karriereden kellene görcsölni, meg a menhelyi kutyákat nézegetni online. Rágod a körmöd, hogy lehet, hogy tényleg nem normális, ha még nem akarsz gyereket, mert mi van, ha igaz, amit mondanak, és semmi más értelme nincs az életnek, csak a gyerek, és nem lehetsz boldog, teljes és egész, ha nem szülsz, és így forgolódsz az ágyadban éjszakánként hajnal 4-ig, míg olyan nem leszel, mint egy mém, és azon nem kezdesz szorongani, hogy fogalmad sincs, hol a saját születési anyakönyvi kivonatod.

A populista politika egyenesen imád erre a narratívára erősíteni. A »normális nő« életútját festegetni. Szeretné a kontrollt, amit valakinek a szexualitásán és a testén keresztül kitűnően lehet gyakorolni. Mert ahogy Sheila Heti is írja a Változások könyvében: »Van abban valami fenyegető, ha egy nő nem a gyerekével van elfoglalva. Valamiféle elvarratlanszál-érzés társul hozzá. Vajon mihez kezd helyette? Miféle bajt kever?«

Az abortusz kérdése ugyanis nem önmagában az abortuszról szól. Hanem egy olyan nőképről, amit foggal-körömmel (családi támogatásokkal) próbálnak visszahozni. A nem gondolkodó, az életéről nem szabadon döntő, vágyait elnyomó nő képéről.

Mert itt végső soron arról beszélünk végig, hogy annak a nőnek, aki teherbe esett, mi a vágya. Mit kezdjen az előállt helyzettel, hogyan akar ő dönteni. Hogy akar élni.

Az állam ehhez kétalkalmas tanácsadás igénybevételét ajánlja (teszi kötelezővé), ha teherbe estél, és felmerül benned az abortusz gondolata. Ez tulajdonképpen észszerű, méltányos, hasznos. Lenne. A baj csak az, hogy a Családvédelmi Szolgálat első konzultációja vállaltan, törvénybe foglaltan a magzat megtartása érdekében történik. Na most, ez azért konfliktusos kicsit, mert úgy ülünk egy szobában, hogy azt csak hazudjuk, hogy arról tanácskozunk, ami nekem jó, hiszen valójában mindketten olvastuk a passzust, ami arról szól, hogy kifejezetten nem az én életemet tartjuk szem előtt, hanem a magzatét, vagy egy petezsákét – ahogy az az én esetemben történt.”

Nyitóképünk forrása: Pixabay