És akkor javaslom, induljunk is el a »faj«, »fajta« kalandos útján! Útitársul pedig fogadjuk meg irodalmunkat, amely hátborzongatóan gazdag és csodálatos, még ha Németh László szerint az a baj vele, hogy mi »mindig csak magunknak muzsikálgattunk«. Akkor is, most jó lesz nekünk. Most és mindig.
Elsőként szögezzük le: amennyiben a »faj«, »fajta« emlegetése emberekkel, az emberiséggel kapcsolatban nácizmus és antiszemitizmus (ó, hát mi más is lehetne?), akkor a mi legnagyobb nácink és antiszemitánk Ady Endre. Senkit ne tévesszen meg a szabadkőműves-álarc, Ady egy igazi, tőrőlmetszett náci és zsidógyűlölő! Mutatom, miért.
Itt van mindjárt az az önvallomásnak is beillő, A Hortobágy poétája című förmedvény, amelynek már a felütése is felér egy jobban sikerült Goebbels-beszéddel: »Kúnfajta, nagyszemű legény volt, / Kínzottja sok-sok méla vágynak, / Csordát őrzött és nekivágott / A híres magyar Hortobágynak.«”