„Mennyiben és miben változtatta meg az orosz–ukrán háború a honvédelmi és haderőfejlesztési programot?
Semmiben és mindenben. Egyrészt semmiben, hiszen a haderőfejlesztési program konfliktusoktól és szituációktól függetlenül nagyon erőteljes katona szakmai alapokon nyugodott. Másrészt mindenben, hiszen az eurázsiai biztonságpolitikai régióban egyre gyorsabb ütemben növekvő destabilizáció és feszültség, valamint a NATO-tagállamok határozott költségvetés-ráfordításainak növekedésével nagyon intenzív kutatásfejlesztési időszak indult el a fejlett államok hadiiparában. Ez a fejlesztési folyamat az orosz–ukrán háborúval és az azt megelőző regionális konfliktusokkal – például Afganisztán, Hegyi-Karabah – csak egy még intenzívebb lökést kapott. Ezek a folyamatok már most láthatóan új hadműveleti doktrínákat eredményeznek. Valami hasonló zajlik a szemünk előtt, mint amikor az első világháború hadszínterein megjelentek a harckocsik.
Ezzel együtt szemmel láthatólag professzionálissá érett az úgynevezett befolyásolási műveletek szerepe, a nemzetközi kommunikáció és hisztériakeltés a háború körül. Ezért nem csodálom, ha egyszerű hírfogyasztóként az emberek lassan elvesztik a fonalat, hogy vajon ki is háborúzik kivel jelenleg Ukrajnában. Összességében elmondhatjuk, hogy a jelenleg zajló orosz–ukrán konfliktus komolysága, a különböző hadszínterek, haderőnemek, a nemzetközi kommunikációs, diplomáciai erőtér, valamint gazdasági kérdések egyformán fajsúlyosan esnek latba. Ez csak azt az állításunkat erősíti meg, amit a magyar kormány 2016 óta hangsúlyoz, hogy a magyarok védelme és biztonsága össznemzeti ügy, és abból mindenkinek felelőssége kivennie a részét.
Felkészülten érte Magyarországot, a magyar kormányt a szomszédjában kirobbant háború?
2010-ben Orbán Viktor stratégiai előrelátásának köszönhetően felismerte, hogy a XXI. század nemzeti túlélésének stratégiai alapköve lesz a szuverén és szövetségesi védelem egymással koherens módon való kiépítése. 2016-ra sikerült a Gyurcsány–Bajnai-kormányok okozta gazdasági válságból annyira visszahozni az országot, hogy akkor már a magyar kormány a beszerzésekkel el is indította a haderőfejlesztési programot. Ami kevésbé látszott akkor, hogy a miniszerelnök feladatul szabta nekünk a nemzeti „ellenállóképesség” rendszerének kidolgozását is. Mára látható, hogy a konfliktussal határos országokban a NATO-nak ez a legfontosabb programja, az úgynevezett rezilienciaképesség kidolgozása és fejlesztése. Ez pont arról szól, hogy az ország védelme, ahogy ez napjainkban is látható, nem csak a fegyvertartók kezében van, hanem a konfliktus sokkal szélesebb erőtérben zajlik.