Ellenzéki ajánlat

„Lehetne morfondírozni azon, hogy hol volt az a mozgósító erő, ami április 3-án Jámbor Andrást a Józsefváros-Ferencvárosból a parlamentbe röpítette, de minek. Mindenki tudja, aki itt él és közélettel foglalkozik, hogy az ellenzék jelenlegi valós mozgósítási képessége alapján az a papírforma (sőt…), ami a VIII. kerületben történt. Népakaratról 10-20 százalékos részvétel mellett nem nagyon lehet beszélni, de ez egy ilyen sport: a végén az nyer, akinek a neve több szavazólapon szerepel, akkor is, ha csak három cetli van az urnában. Ha pedig maga a nép nem nagyon érdeklődik az időközi választások iránt – ez az érdektelenség tűnt a legegyértelműbb és persze a legriasztóbb tapasztalatnak –, akkor az fog győzni, akinek van erőforrása legalább 5-10-15 százaléknyi választót elcipelni a fülkékig. Ebben most a Fidesz köröket ver az ellenzékre – de nem csak ebben.

Mert (a kiinduló dilemmához visszatérve) igazán nagy bajban akkor lettem volna vasárnap ellenzéki szavazóként, ha röviden össze kellett volna foglalnom, mi az a politikai ajánlat, amelyet a Fidesszel egyértelműen szemben álló párttömörülés megfogalmazott számomra. Rendben, amit a kormánypárt kínál, az is csak egy homályosan körvonalazott katyvasz (van benne minden, a »nem fog fájni«-tól a nyílt Putyin-barátságig, azzal a szintén hamis ígérettel nyakon öntve, hogy ha a megfelelő hátsót nyaljuk, a mi kéményeink akkor is füstölnek majd télen, ha egész Európa jégbe fagy).

De mi van a mérleg másik serpenyőjében? Innen nézve az ellenzéki tömb kifelé ötlettelennek látszik, befelé pedig békétlennek és kooperáció-képtelennek, egy olyan időszakban, amikor már rég arról kellene szólnia a nyilvánosságnak, milyen struktúrában és milyen programmal futnak neki az alkotmánymódosítással rájuk kényszerített összevont választásnak. Ami olyan komoly feladvány, hogy valódi innovációkat és jól szervezett együttműködést igényelne minden más körülménytől függetlenül is.”

Fotó: MTI/Balogh Zoltán