„Az okos város, a civilizált város, a tisztességes adófizető polgárok városa – Közép- és Kelet-Európában mindezek a képzetek megegyeznek abban, hogy a nyugativá válás performatív, feltörekvő vágyát szolgálják ki. A nyugatiasodást meglovagolva az önkormányzatok és a központi kormányok az elmúlt harminc évben olyan politikák széles skáláját vezették be, melyek a neoliberális urbanizációs folyamatokat segítették elő – habár városainkban a legkülönfélébb városi társadalmi mozgalmak is megjelentek.
A cikk célja, hogy feltárja a közép-kelet-európai posztszocialista városi átalakulásokban a nyugatiasodásra törekvő paradigma működését, és feltérképezze a nyugati felsőbbrendűség történetét, amelyen keresztül az erőszakos és nagy hatású változásokat legitimálják. Politikailag elkötelezett akadémiai nézőpontot alkalmazok, amely a helyi (romániai) és nemzetközi lakhatási igazságossági mozgalmak aktivistájaként szerzett tapasztalataimon alapul. Miközben rámutatok az általam regionális jelentőségűnek tartott helyi példákra, arra törekszem, hogy egy olyan kritikai szemléletet körvonalazzak, amely illeszkedik azoknak a városi mozgalmaknak a törekvéseihez, melyek a társadalmi igazságosságért küzdenek, az antikapitalista, antiimperialista és interszekcionális elvek mentén.
A dekoloniális gondolkodás azt tanítja számunkra, hogy az anyagi uralom működése érdekében a birodalomnak különféle gyakorlatokra, szókincsre és értékekre van szüksége ahhoz, hogy a kizsákmányolást és az erőforrások kiszipolyozását kikényszerítse. Konszenzusra van szüksége arról, hogy ki zsákmányol ki, kit zsákmányolnak ki, hogyan és miért. A felépülő narratívában a legtöbbünknek, ha nem is mindenkinek, de egyet kell értenünk. A kizsákmányolás, a kiaknázás és a kisemmizés történetébe való beleegyezés nem egyszerű feladat, és az uralkodó felsőbb osztályoknak hatalmas társadalmi erőforrásokra van szüksége ahhoz, hogy az említett beleegyezést előállítsák.”
Nyitókép: MTI/Komka Péter