Létezésünk nem alku tárgya

„Miután már több mint száz napja tart Oroszország provokálatlan támadása Ukrajna ellen, az ENSZ becslései szerint legalább 4000 civil vesztette életét. A valós szám kétségtelenül jóval magasabb. Egy független jogi szakértőkből álló csoport jelentése arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország ukrajnai atrocitásai népirtással érnek fel. Mégis egyre inkább terjed az a nyugati gondolkodásmód, mely szerint az áldozatoknak tárgyalniuk kell gyilkosaikkal, és el kell fogadniuk a további vérontást és megszállást, hogy »kitérőt« adjanak Putyinnak. Ez egy sértő és veszélyes téveszme.

A Davosban tartott beszédében Henry Kissinger azt javasolta, hogy Ukrajna úgy vethetne véget a háborúnak, ha »bölcsen«  viselkedne, és visszatérne a »status quo ante« állapothoz. Más szóval, Ukrajnának át kell adnia a Krím és a Donbasz területét, amelyet Oroszország már elfoglalt, cserébe azért, hogy három hónapig tartó vérengzést szabadított el, és a második világháború óta a legnagyobb menekültválságot okozta Európában.

A reálpolitikusoknak meg kell érteniük, hogy Ukrajna nemcsak a területért harcol, mintha Rizikót játszana, hanem az ott élő emberekért is. Kijev elővárosának, Bucsának a neve örökre az orosz megszálló erők által elkövetett szörnyű háborús bűnök helyszíneként marad emlékezetes. Minden olyan területen, amelyet Putyin hadserege elfoglalt, kínzásokról, nemi erőszakokról, gyilkosságokról és erőszakos eltűnésekről lehet elborzasztó listát írni. Az oroszok szándékosan vették célba a polgári és létfontosságú infrastruktúrát, és egész városokat – például Mariupolt – tettek lakhatatlanná. Néhány hónap alatt okoztak ekkora szenvedést; aligha lehet elképzelni, hogy évek alatt mi fog kibontakozni. Amikor az ukránok azt hallják, hogy területeket kéne »feladniuk« , számukra ez azt jelenti, hogy honfitársainkat hagyják magukra.”

Nyitókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP