Horn Gyula és Komáromy Gergely – két elfogadhatatlan döntés az álbal és az alsójobb országában

„Csak röviden. A szavak úgysem segítenek.

A Budapesti Központi Kerületi Bíróság 200 óra kényszermunkára – pardon: közérdekű munka végzésére – ítélte Komáromy Gergelyt azért, mert öt évvel ezelőtt társaival együtt védeni próbálta a városligeti platánokat a láncfűrészek rohamától. Bűne: egy ideiglenesen kihelyezett kerítéselem meghajlítása. Próbáltak ugyanis behatolni az elkerített területre, ahol a fák kivégzése zajlott. A bíróság szerint garázdaság bűnébe estek. Komáromy Gergely ezt megelőzően már másfél hónapot előzetes letartóztatásban töltött.

A Városliget tönkreépítését ellenző civilek 2014 óta a tudományos konferenciától a tüntetésig a tiltakozás szinte valamennyi formáját igénybe vették, de süket fülekre találtak, jóllehet a beruházást a fővárosiak többsége és a mostani városvezetés is elhibázottnak tartja. Ezért korábban maga a miniszterelnök jelentette ki, hogy nem erőlteti a park további beépítését, és eláll a Nemzeti Galéria áthelyezésétől. Ígéretét többé esze ágában sincs betartani. A hazai bíróságok eddigi gyakorlatától eltérően részrehajló, aránytalan és jogtipró ítélet érthető a városvédőknek címzett kormányzati fenyegetésként is. Mielőtt kezdetét vennék a Liget kellős közepére tervezett új épület munkálatai, jegyezzék meg: így jár, aki merészel velük szembe szállni.

A Ligetvédők akcióinak következetes erőszakmentessége egyébként feltűnő kontrasztot képez napjaink nyugat- és kelet-európai tüntetőinek szokásos viselkedésével.

                                                                                            *

A Fővárosi Önkormányzat ugyanezekben a napokban megszavazta, hogy a 13. kerületben egy sétányt Horn Gyula volt miniszterelnökről nevezzenek el. Horn Gyula annak idején fegyverrel a kezében szolgálta az ’56-os forradalom vérbe fojtóit, majd 1988-ban külügyminiszterként mindent megtett azért, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszert még a rendszer összeomlása előtti utolsó pillanatban tető alá hozza. Ezt a tervét tíz évvel később, miniszterelnökként kis híján meg is valósította. 1994 és ’98 között kiemelkedő szerepet játszott abban a szomorú folyamatban, melynek végeredményeként a nemzeti vagyon túlnyomó része a korábbi pártállami elit magántulajdona lett, és létfontosságú közszolgáltatások kerültek külföldi cégek kezébe. Ha van a kapitálszocialista hatalom-átmentésnek Gyurcsány Ferencen kívül olyan figurája, aki egyértelműen elfogadhatatlan, akkor ő az.

                                                                                            *

Megírtuk már korábban, nem is egyszer, hogyan találkozott össze Baán László, Persányi Miklós és Orbán Viktor nagyzási hóbortja a Városliget helyére szánt múzeumi vagy vigalmi negyed elgondolásában. Az sem titok, miféle érdeke fűződik Magyarország kormányának a méregdrága, pofátlanul túlárazott és haszontalan építkezésekhez, amióta gazdasági csoda címén az állam kiadásait bevételként számoljuk el. S hogy hogyan vándorol eközben az adófizető pénze az államkasszából kormányközeli zsebekbe. Ennél nyíltabban már nem is csinálhatnák, s vajon miért ne tennék, ha egyszer senkit sem zavar?

Vagyis zavar. Mert Budapest népe például már egy ideje következetesen ellenük szavaz. Ezen segíteni kellett. És ehhez nem elég sem a kormányzati propaganda szemérmetlen hazudozása, sem a legjobb posztszovjet hagyományokat idéző elrettentő bíráskodás.”

Nyitókép: MTI Fotó, Mohai Balázs