Coming HUN

„Első, a helyszínen átélt válogatott meccsem pont egy magyar–angol volt, 1988-ban, a Népstadionban, s bár gól nem esett és fura volt, hogy a lelátó az egyik oldalon csak félig épült meg, de megfogott a hangulat, Détári Lajos fenomenális játéka, a felső karéjban tomboló „tábor” látványa, lelkesedése. Így lettem meccs­re járó futballrajongó, majd hivatalból is ott voltam, dolgoztam megannyi válogatott mérkőzésen. Csakhogy a meccsre járás, a válogatottnak szurkolás, a labdarúgásban végzett munka inkább volt nálunk pokoljárás sokáig, semmint lélekemelő élmény.

Sorra buktunk el egyik selejtezősorozatban a másik után, megalázó és lelombozó eredmények követtek minden gyorsan ellobbanó fellángolást, 1986 és 2016 között, harminc éven át egyetlen nagy tornára sem jutottunk ki. Közben a nemzedékem tagjai meccsre kivitt kisgyerekből családapává öregedtek, s legfeljebb néhány barátságos mérkőzés vagy meddő, előzmény és folytatás nélküli bravúr volt a kapaszkodónk, ha visszatekintettünk erre a három évtizedre, amelynek mélypontján a Magyar Televízió egészen egyszerűen kijelentette, hogy nem hajlandó közvetíteni a válogatott találkozókat, mert a közvetítési jogok túl drágák, és ez már amúgy sem érdekli az embereket.

Amikor aztán 2003-ban az NB I-es bajnoki címről döntő meccsen a pályára özönlő szurkolók megverték a játékosokat, edzőket, s ugyanazon év őszén alig ötszáz néző előtt kikaptunk az észtektől az Üllői úton, úgy tetszett, a Végh Antal-i önbeteljesítő jóslat, miszerint a magyar futball beteg, sőt gyógyíthatatlan, íme beteljesedett, s immár nemcsak halálos beteg, de végleg ki is múlt. Eközben százával szűntek meg a sport­egyesületek, épültek be a futballpályák, fogytak el a játékosok, felgyorsult a már évtizedek óta zajló pusztulás az amatőr és utánpótlásfociban is.

(...)

A politika már nem is próbálkozott a kizárólag sikertelenséget és népszerűtlenséget jelentő magyar foci feltámasztásával. Egészen 2010-ig, s még azután is hosszú évekig szinte kizárólag gúny tárgya volt, hogy nem törődünk bele a pusztulásba, hogy bízunk az újrakezdésben. Hogy érdemes futballakadémiákat nyitni, stadionokat építeni, megpróbálni visszakapaszkodni a nemzetközi labdarúgás robogó vonatára, sőt először csak a nyomába eredni fél évszázados szakmai, infrastrukturális lemaradással.”