Aki lerasszistázná a gyerekemet, azt azért „útbaigazítanám”...

Már tényleg itt tartunk? Ez az agyatlan, rémisztő jelenség, hogy a politikát állandóan berángatjuk a sportpályára, már a gyerekeinket sem kíméli? Hogy merészeli bárki, mondom bárki közel negyvenezer magyar gyerekre kollektíve kijelenteni, hogy rasszista? Micsoda elborult gondolkodás kell ahhoz, hogy valaki pusztán egy politikus – nem mellesleg az ország miniszterelnöke – iránt érzett személyes, kigyógyíthatatlan utálatát egy az egyben átvetítse ennek a generációnak közel negyvenezer tagjára?

Nekem egy 15 és egy 9 éves fiam van, előbbi már a kora miatt sem mehetett volna ki a magyar-angolra, pedig nagyon szeretett volna, hiszen, mint a nemzedékének jelentős számú kortársa, ő is rajong Szoboszlai Dominikért, Sallai Rolandért, Fityóért és a többiekért, gyűjtötte és cserélgette a fociskártyákat anno. A nevükben, a karakterükkel FIFA-zik (nem csak Messi és Ronaldo nevében végre) és tángálja el virtuálisan és a kertben is többnyire a kisöccsét, aki pedig zongoraórán járt a meccs előtt, elnézést kérünk ezért a kilengésért, ezúton is. (Talán még Csajkovszkijt is hallgattak óra közben röviden a zongoratanárral, pedig ez ma nem komilfó, ja bocs, nem PC, tudom – ezért utólag is külön szégyelljük magunkat.)

Egy biztos, ha a fiaim ott lehettek volna, egyrészt bizonyosan nagy örömmel nézték volna a magyar labdarúgó-válogatott nem várt, angolok elleni győzelmét, így csak itthon örültünk neki a tévé előtt. Másrészt, ha ők is ott szurkolnak és a következő napokban azt olvasom róluk, hogy az én két gyerekem is a többi cirka negyvenezer gyerekkel együtt a nagy „rasszista, illiberális (és náci)” – ezt is leírta a nagyszerű szerző – massza része volt, akkor azért „rendesen útbaigazítanám” azt az embert, aki veszi magának a bátorságot, hogy ezt a felháborító és dühítően ostoba, valóban kártékony gondolatmenetet papírra vesse.  

A lassan nyolcadikban végző nagyfiam, aki egy erős általános iskolában angolul és magyarul tanulta a 20. század történelmét, emlékeim szerint sosem jött úgy haza, hogy a suliban a nácizmus dicsőítéséről, vagy a „rasszizta filozófia elévülhetetlen érdemeiről” tanult volna, tőlünk itthon ilyesmit soha nem hallott, épp ellenkezőleg. Azt azonban – sok sportot nézünk, mily meglepő – régebben már többször megkérdezte, hogy mi ez a térdelés, és mire szolgál a meccsek elején, mert ő addig ilyet csak a templomban látott és mert régebben nem emlékezett ehhez hasonló jelenetekre, pedig végignézett pár üzemóra Európa-Liga, vagy Bajnokok Ligája meccset, amikor anya volt a műsorvezető. Elég jóeszű gyerek, én sem keresgetem sokáig a szavakat, a magyarázatom után ennyit fűzött hozzá éles gyereklogikával: „Anya, szerintem ennek nem itt van a helye”.

A baj tehát nem az, hogy amikor az MLSZ eltervezte, hogy a „zártkaput” jobb célokká konvertálva 14 év alatti olyan gyerekek tízezreinek is lehetővé teszi, hogy eljöjjenek erre a meccsre, akik talán még Budapesten sem jártak, nemhogy a Puskás Arénában, akkor kizárólag olyanokat hívtak volna meg, akik megbízhatóan átestek előbb a nagy rasszista teszten, s akikről bebizonyosodott, hogy abban a pillanatban majd, ha valaki rogyasztani kezdi a térdét a pályán, bombabiztosan pfújolni kezdenek a lelátón. Mert, ha jól értem, valami ilyesmit akarnak azzal a nyolcvanezer szülővel most benyeletni, hogy a Puskásban járt gyermekeik mind ilyenek, akiket egy furfangos, nagypolitikai terv részeként erre készíttettek fel az elmúlt hónapokban a következő magyar „Hitlerjugend” generáció tagjaiként.  

Emberek, ezek hallják vagy visszaolvassák, amit lepötyögnek?

Hát, nem ennek a következményeiről vitatkozik már a világ jóideje? Hogy térdel, vagy nem térdel? Hogy mi van a kapitányi karszalagon, vagy mi nincs? Hogy a „tisztelet” felirat vajon kevesebbet ér-e, mint a szivárványszínű karszalag? Hogy a fogyatékkal élő parasportolót ki lehet-e politikai alapon tiltani – szerintük ki lehet - a pekingi paralimpiáról az utolsó pillanatban, mert orosz vagy fehérorosz származású? Hogy „megvédjük”, vagy szankcionáljuk az orosz és fehérorosz sportolókat azzal, hogy kitiltjuk őket a nemzetközi sporteseményekről? Hogy az-e a kúlabb, aki Wimbledonból is kiírtja a világklasszis orosz teniszezőket, mert igazodik, vagy az, aki ezért – élve a sportágában megfogalmazott diszkriminációmentesség jogával – nem oszt majd ott szerezhető ATP és WTA világranglista pontokat, mert igazságtalannak és a sportág eredeti céljaival ellentétesnek tartja mindezt?

Mert ha orosz vagy és Z van rajtad, mint Ilja Kulikon, akkor jönnek a „megmondó fajták” és ujjongva ragadják torkon a 19 éves orosz tornászféléket – aki valóban rosszat húzott – de „szerencsére” példát statuálva a nemzetközi sportvezetők jól eltiltották, megbüntették, pénzre is és amúgy is, és klasszul visszavették a tornaversenyben - tehát a gyakorlatok alapján – előbb neki ítélt világkupabronzát. Nyilván, mert nem volt elég jó a Diamidov-ja, meg a Tippelt-je, nyílt a lába, nem volt lefeszítve a spicce abban a bizonyos korlátgyakorlatban, amivel egykor dobogóra állhatott. Ja, hogy nem ezért? Ja, hogy nem is a tornásztudásáról vitatkozik a világ, hanem egy, a sportolókra kényszerített szörnyűséges élethelyzetről, egy senki (?) által nem üdvözölt háborús helyzet kellős közepén? Hát hogyan szólna bele érdemben a vitába a sok outszájder, ha a sportszakmáról kéne vitatkozniuk? Mit mondanának, amikor arról fogalmuk sincs, de a politika sportba ékeléséről annál inkább?

Naná, hogy betolakodnak ide, mert a sportvilág hatalmas elérést jelent, a lájkok és diszlájkok gyarapítása nekik is fontos, de a sporthoz nem értenek, csavarnak hát egyet a dolgon és jöjjön a jól bevált rombolás, megosztás és kikacsintás politikája a lelátókon, ha máshol nem megy.

A maguk fajták rángatták és rángatják bele szisztematikusan a nagypolitikát a sport legszentebb területére, a játéktérre, ahol test a testtel, akarat az akarattal csattan össze, ahol szorgalom és fifika feszül egymásnak olyan emberek által, akik a fizikumuk és a szellemük csúcsrajáratására tették fel az életüket és uram bocsá’ tisztelik az ellenfeleiket is, amíg nem súgnak nekik a pályán kívülről, hogy utálni, gyűlölni kell őket és főleg a szurkolóikat, még akkor is, ha azok gyerekek.

– olyan is csak nekünk van –, és a rasszista magzatok is előbb-utóbb. Jelentsük be őket is az Amerikai Népszava hasábjain, mint veszélyes elemeket minél előbb, készüljön róluk ultrahang kép és arcfelismerésre alkalmas fotó. Legyenek ők azok, akik, ha majd felnőnek, ne kaphassanak munkát, mert már az anyjuk hasában sem voltak eléggé politikailg korrektek a sportpályák lelátóin. Bocs, most én sem voltam az, mert nyilván azt kellett volna írnom, hogy az anyjuk vagy az apjuk hasában sem...

Hát, itt tartunk...

Szóval, ki a politikával a sportpályákról!

***

A nyitóképen: A győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában játszott Magyarország - Anglia mérkőzés végén a Puskás Arénában 2022. június 4-én. A magyar válogatott 1-0-ra legyőzte az Eb-ezüstérmes angol csapatot.MTI/Koszticsák Szilárd