Ezzel együtt a válaszadók egyáltalán nem idegenkedtek a gondolattól: a kormánypártiak 59 százaléka, az ellenzékieknek pedig egyenesen 68 százaléka pártolná az iskolázottsági cenzust; utóbbiak többnyire abban a szilárd meggyőződésben, hogy az aztán valóságos csodafegyver lenne a Fidesz ellen. Hiszen hogy megcsappanna mindjárt a szavazótábora!
Akkor lássuk a tényeket. 2011-ben 417 ezer, 2016-ban 270 ezer 15 év feletti magyarnak nem volt alapfokú végzettsége, tehát kiindulhatunk abból, hogy számuk mára tovább csökkent, nem is kevéssel. Különös tekintettel arra, hogy többségük már 2016-ban is a 75 év feletti korosztályba tartozott; ők egyébként tipikusan azok, akik a háború alatt voltak általános iskolás korúak, majd esetleg még jól ki is lettek telepítve, hogy azután végigdolgozzák egész életüket, apránként kapaszkodva felfelé, netán felnevelve néhány első generációs értelmiségit. Ne tegyünk nagyobb összegeket arra, hogy tájékozatlanabbak és ostobábbak, mint egy mégoly jóravaló, most érettségiző ifjúdékás.
Nagyságrendileg tehát mostanra (konzervatív becsléssel) 150-170 ezer körüli iskolázatlan választópolgárt feltételezhetünk, akik közül mellesleg 18 ezren jelenleg is foglalkoztatottak, azaz adófizető, GDP-t termelő munkásemberek – nem biztos, hogy lényegesen megvezethetőbbek, mint egy nyolc osztállyal rendelkező, ámde sajnos le- és szétcsúszott alkesz. És nem biztos, hogy kevesebb joguk van beleszólni a parlament összetételébe, mint egy gyerekkora óta Angliában élő elsőszavazónak.”