Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Puzsér Róbert mindenkin túltett, a gyűlölet méregkútjába mártotta tollát.
„Nem múlik el nap, hogy »újságíró kollégáink« némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. Puzsér Róbert mindenkin túltett igyekezetében, a gyűlölet méregkútjába mártotta tollát – ha egyáltalán van tolla –, és olyan gyalázkodásba kezdett immár két alkalommal, ami rögtön hiteltelenné tette írását az olvasó számára.
»…az emberiség legkevésbé nézett tévéjén (…) úgy tettek, mintha maguk működtetnék az Orbán-rendszert. (…) A srácok mindössze hülyét csináltak magukból, mert annyi fogalmuk sem volt a magyarságról, mint Mérő Lászlónak a Tiszántúlról.«
Nem tudom, hogy Róbert kinek teljesített szolgálatot, amikor túlzásokkal, hazugságokkal akarja elhitetni a valótlanságait. Először is: egy újságíró, egy igazi publicista – még ha utálja is a másik fél nézeteit –, az egy gentleman, aki »nem rúg bele a halott oroszlánba«, nem kacag a vesztesen diadalittasan. Aki ezt teszi, az nem újságíró, hanem egy pitiáner, szolgalelkű alak, aki nagyon fél. Mérő László matematikusról csak annyit, hogy ha gondolataival nem is értek egyet, százszor többre becsülöm, mint az ilyen Puzsér-féléket.
De Róbert! A vereséget méltósággal kell viselni. A port le kell törölni, fel kell állni és ugyanott elkezdeni a munkát, ahol abbamaradt. Ezt nyilván Ön nem ismeri. Arra nem szeretnék válaszolni, hogy a Pesti TV a világ legkevésbé nézett tévéje, mert az magyarázkodást jelentene. Egy tény: a Századvég legutóbbi felmérése szerint is másfélmillió ember követi rendszeresen a Huth Gergely által vezetett csatornánkat, és a közel két évtizedes múltra visszatekintő és nagyságrendekkel nagyobb költségvetésből dolgozó Hír TV és ATV népszerűségének negyven százalékát érte el alig másfél év alatt a Pesti TV a hagyományos, televíziós platformon. Nem beszélve a »nem nézett« műsorainkhoz hozzászólók tízezreiről, vagy arról, hogy az ország minden szegletében felismernek és gratulálnak a munkánkhoz. Tudom, ez fáj. Ráadásul még szeretnek is bennünket.”
Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI