Szétesett összefogók

„Mit tegyen az a közel kétmillió magyar ember, aki a változásra voksolt, és ehelyett megkapta az immár örökösnek látszó változatlanságot? Akár a győztes, a vesztes oldalon is ugyanazt szerették volna: maguk előtt tudni-látni valakit (ez egyszer már/ most valakiket), akit érdemes követni, akiért érdemes akarni, lépni, tenni, akiben látni a változás reményét, a változtatás vágyát és akarását. Ez így kissé patetikus, de akkor is igaz. Ami borítja az egészet, az a változást akarók sokfélesége, hiszen még a változást se egyféleképp akarták, ha tetszik: akartuk. Jó találmány volt az előválasztás, de rossz ötlet volt az ünneplés a végén. A futamgyőzelem diadalünneppé vált, sokan érezték úgy, hogy igen, most sikerülni fog. Akik láttak már versenyző kajakozókat, emlékezhetnek rá: nem a kajak orrára figyelnek, hanem a mellettük evező ellenfeleikre. Abból tudják, mit kell tenniük a győzelemért. Esetünkben az ellenfél állva hagyta őket.

Hogy kiket? A sokféléket. Mert hiába fogták meg és emelték magasba egymás kezét, más-más gittet rágtak. Ők is és híveik is. Játsszunk el a gondolattal: nincs közös akarat, nincs összefogás, nincs egység, nincs közös miniszterelnök-jelölt. Ahány gittegylet, annyiféle akarata a változásnak, annyiféle tábor, annyiféle táborlakó, annyiféle miniszterelnök-jelölt, annyiszor 106 képviselőjelölt, mindegyik fölvértezett gladiátor, egymás ellen is az utolsó vérig, ember küzdj, a győztesek meg majd a történelmet írják.”

Nyitókép: Ficsor Márton