„Megesik, hogy valaki mások fogságába esik. A politikában is előfordulhat ilyesmi. Ez még nem a vég: ebből ki lehet szabadulni. Az igazi baj akkor jön, ha a fogoly beleesik a közismert Stockholm-szindrómába. Sokkolva a frusztráló tehetetlenségtől, elkezd azonosulni rabtartói nézőpontjával. Legyőzhetetlennek tekinti őket, akarva-akaratlanul kezd megfelelni az elvárásaiknak.
Kutatók szerint ez a jelenség a foglyul ejtések 27 százalékában is megtörténhet. Az áldozat akár úgy is érezheti – családon belüli erőszak esetén ez nem ritka –, hogy megérdemli a sorsát. Az elnevezés onnan származik, hogy Stockholmban egy esetben a bankrablók túszai öt nap lelki terror, agymosás után már maguk is igyekeztek meggátolni a kiszabadítási akciót. Később megtagadták a tanúskodást is.
Az ellenzéket ma két veszély fenyegeti. Az egyikről sok szó esik: ez a tanulságok levonása, illetve a változásra való képtelenség. A másikról kevesebb. Ez a Stockholm-szindróma: amikor a legyőzőink álláspontját fogadjuk el arról, mi is a baj velünk, és hagyjuk elfűrészelni értékrendünk gerendáit. Az ő magatartásukat, nyelvüket, világlátásukat látjuk érvényesnek, pusztán attól, hogy most ők a helyzet urai.”
Nyitókép: Ficsor Márton